Franciák voltak, de angolul beszéltek. Különös…
Szívem a torkomban dobogott, és hallottam, ahogy vérem a fülemben lüktetett. Igyekeztem nem felidegesíteni magam, de valahogy nem sikerült. Már az is extrém volt, hogy 20-30, vagy ki tudja hány méterről ugrottunk le ide, alig egy saroknyira a két vámpírtól. Most már nem dulakodtak, hanem szabályosan ölték egymást. Ruhájuk cafatokban lógott izmos testükön, bőrüket kék-lila foltok csúfították. Tökéletes testük, arcuk véráztatta volt, és mindkettőjük szemébe a pusztító gyűlölet lángja lobogott. Bruce letett, és csak ennyit mondott:
- Ismerem őket. Odamegyek.
Épp csak felfogtam, hogy mit suttogott, már el is tűnt.
Én olyan szögben álltam, hogy láttam mindent. Bruce beszállt a bunyóba.
A vámpírok egyetlen ütése oly mértékű, hogy egy ember több métert röpül tőle, majd földet éréskor a feje a betonba csapódva, nem élné túl egy vámpír ökölcsapását. De ők perceken keresztül, vérre menően küzdöttek. Én csak álltam ott, és néztem a pofonokat, rúgásokat. Hallottam az óriási csattanásokat, és a fájdalmas nyögéseket, melyeket elnyelt a sötét éjszaka. A levegő fojtogatóan meleg, és sűrű volt. Mikor az ellenség a földre került, és olyannyira legyengült, hogy mozogni alig tudott, Bruce ismerőse, egy pisztolyt vett elő, és négy golyót eresztett a földön fekvő vámpírba. Látásom tökéletes volt, így láttam, hogy szín tiszta ezüstgolyók voltak. Négy ezüstgolyó, mely négy kis lyukat vájt a testbe. A vámpír többet nem mozdult, de lélegzett. Bruce, és az ismeretlen férfi mintha elfelejtkeztek volna rólam. Még egy ideig ott álltak, fújtattak, ziháltak. Bruce is sok sebet szerzett, akárcsak az ismerőse. A francia felkapta a golyóütötte testet, könnyedén dobta a vállára. Elindultak felém. Mögöttük kis vércseppek, és egy nagy, vörös tócsa mutatta, hogy mi történt. Én szótlanul követtem őket. Úgy éreztem, hogy kilométereket gyalogoltunk. Nem értettem, ilyenkor miért nem képesek villámgyorsan mozogni? Miért nem repülnek?
Egy elhagyatott helyre értünk. Nem gondoltam, hogy Franciaországnak vannak ilyen ijesztő, koszos tájai. Valószínűleg nagyon meggyötörte őket a csata, hisz akkor sem szóltak semmit, amikor megérkeztünk, és az ismeretlen, teljes egyszerűséggel dobta a földre a testet.
Csöndben figyeltem, ahogy korhadt fákat hordanak egy helyre. Hirtelen megértettem, mire készültek. A száraz gallyakból, lassan kialakult egy máglya. A vámpírt feldobták a tetejére, és begyújtottak alá. Elborzadva néztem, ahogy lassan lángra kapott a test. Elfogott az émelygés az égett hús, bőr és a haj szagától. Ahogy égett, a zsír, és a tűzre folyt, hangos sercegéssel, nem bírtam tovább, muszáj volt eltakarnom, az orrom, szám. Az irtózatos bűz mindent beterített.
A test elkezdett mozgolódni, majd szép lassan felült. Üres szemgödrével ránk „nézett”. De már nem élt. Azért ült fel, mert a tűz perzselésére az izmok összehúzódtak. Ültében égett porrá. Nem maradt más, csak forró hamu, melyet a parti szél szétfújt.
Bruce főleg a karján, hasán sérült meg, ezért az ismeretlen, jóképű vámpír vett gyengéden karjaiba, és a földről szállt a magasba. Nyilván nem volt ereje cifrázni a dolgot.
Lágyan suhantunk a levegőben.
Túl hosszú volt ez a nap. Egy meleg zuhanyra vágytam. Nemsokára megérkeztünk a hotelhez. Nem volt messze a tengerparttól. Bemásztunk- vagy inkább berepültünk- az ablakon, nézőpont kérdése. Egy kicsit lecsillapodtam. Megnyugtatott a tiszta lakosztály, melyet a szobalányoknak köszönhettünk.
Nagyon szűkszavúak voltak. A vámpír épp csak bemutatkozott.
- Gebriel (Ejtsd:Gébriel –a szerk.) vagyok, Bruce régi barátja. –szólalt meg mély, sejtelmes hangon.
- Samanta. –nyögtem ki.
Jöhetett a sebellátás, ami az én reszortom volt. Bruce-szal kezdtem. Most láttam először a mezítelen felsőtestét. Kidolgozott, szálkás izmai mozogtak a bőre alatt. Ahogy a földre dobta véres, megtépázott fekete ingét, libabőrös lett a csupasz, sápadt mellkasa. Férfiasan, pókerarccal tűrte, hogy a mellkasán, hasán lévő sebekhez nyúljak. Lefertőtlenítettem, bekötöztem. A karján lévő sebek viszont mélyek voltak. Az izmokig hatolt a karcolások nyoma. Minduntalan vér bugyogott a karjából. Úgy-ahogy elláttam sebeit, majd Gebrielhez fordultam. Szó nélkül kezdett vetkőzni, a nadrágját is levette. A látványtól beindult a fantáziám… Gyönyörű volt, mint minden vámpír. Hosszú, egyenesszálú, éjszín haját lazán kötötte össze. A szeme színe mindig változott, hol világoszöld, néha világoskéken villant rám, de most acélkék, szinte szürke volt, és úgy csillogott, akár a gyémánt. Átható tekintete leírhatatlan.
A lábánál kezdtem. Mikor a combjaihoz értem, láthatóan megborzongott. Felnéztem rá, a szeme lehunyva volt, ajkai kissé szétnyíltak.
Ahogy a sebeit elláttam, próbáltam az előbbi, felingerlő látványt mellőzni, és csak a sérüléseire koncentrálni.
- Nincs kedvetek elmondani, hogy mi volt ez az egész? –hangom fásultan csengett.
Bruce egy öblös karosszékben ült. Rám emelte fáradt tekintetét, majd belefogott, hogy elmagyarázza nekem a dolgot.
- Gebrielt 60 éve ismerem. Itt él, de Londonban találkoztunk először. A vámpír akit megöltünk, gonosz volt. A Démonokkal társult, áruló volt. A Sátán szektájához került, mindegy hogy nevezzük. Démonok, és a Sátán szolgája volt. El kellett pusztítanunk.
- Így már érthető. –mondtam ki rekedten, miközben Gebriel mellkasáról törölgettem a vért. A vörös folyadék látványa most nem izgatott fel, hisz nemrég, a tengerparton ettem.
- Összefoglalva: Az a célunk, hogy megöljük a Démonokat, és a szektás vámpírokat?
- Pontosan. –fejezte be Gebriel, majd barátjához fordult.
- Est un soin qui sa évielle les sens. Aéienne la elle. Mindegy. Röviden: A Gonosz teremtményei, kinek elméjét megfertőzte a Sátán, egyre többen vannak. Ezért gondoltam arra, hogy toborozzuk össze a szűkebb baráti körünket, pár megbízható társunkat, és szálljunk szembe velük!
- Ah. Nem így terveztük ezt a nyarat! Eh, mindegy, vágjunk bele! –legyintett.
- Holnap összeszedünk néhány vámpírt, és végre megtisztítjuk a környéket! Ha itt végzünk, Olaszországba utazunk. Gebriel, volna kedved csatlakozni hozzánk?
- Még eldöntöm, minden esetre köszönöm a meghívást! És kösz, hogy segítettél.
Az éjszaka folytatódott. A két férfi úgy döntött, hogy még ma átköltözünk Gebrielhez, hisz a Démonok már ismerik a lakása címét, így ha megtámadnak minket, rögtön végezhetünk velük. A másik ok, hogy segítsük Gebrielt. Hamar összepakoltunk, kijelentkeztünk a szállóból, és „megtámadtuk” a másikat.