Siriusék tehát beléptek a nagykapun. Harry egyből odarohant az első ketrechez, amit meglátott. Benézett a rácson, majd fanyarodva elfordult.
- Ez büdös. – nyújtotta ki a nyelvét, hogy még jobban túlozzon.
- Szerinted te milyen lennél, ha három hétig nem fürödnél? – jött oda Sirius, aki amint meglátta az állatot, úgyszint idióta pofát vágva megfordult. – Asszem tévedtem. Igazad van Harry, menjünk. – az állat, ha egyáltalán annak lehet nevezni ugyanis, egy Telac volt, ami tehén és malac keverékeként eléggé büdös szagot árasztott, a külsejéről nem is beszélve.
Tehát, a „család” arrébbment, és sorra nézegette végig az állatokat.

Hamar elértek egy olyan ketrechez, ahova be is lehetett menni. Természetesen Harrynek mindenképp be kellett jutnia, hisz akkor nem lenne Harry. Persze, attól még, hogy Harry Potter, nem engedhetnek meg neki mindent. De bementek, hisz ezt szabad.

- Wow! – ámult Potter, amikor belépett a rács ajtaján, és egy teljesen élethű dzsungelben találta magát. Mindenhol indák, és kúszónövények voltak. Papagájok hangjától volt zajos a hely. 8-9 tagos csoportokban lehetett bemenni, akiket egy gondozó vezetett végig, miközben mondta az ott élő állatok tulajdonságait.
- És most jöjjenek a Majleonok. Ezek az állatok a majmok és a kaméleonok tulajdonságaival rendelkeznek. Egy kis makimajom nagysága… - ekkor azonban Harry vállára ugrott egy kiscica nagyságú, barna szőrű, hossz, pikkelyes farkú állat. Barna színe volt, és minden lábán csak három ujj volt.

- Ez mi? – rettent meg Harry, majd csodálkozva vette észre, hogy az aprócska élőlény a hajában turkál. Csiklandozta az érzés, hogy a haját piszkálják. – De aranyos.
- Na igen, ez egy Majleon. – azzal megfordult, és folytatta betanult dumáját.
Harry nem nagyon törődött a nővel, jobban lekötötte az érdeklődését a kicsiny állatka. Megtetszett neki.
- Nagyon tetszik neki az állatka. – súgta oda Rose Siriusnak.
- Tudom. De nem vihetünk haza egy állatot. Azoknak kint a helyük.
- Te beszélsz? Te is bent alszol! – mosolyodott el a nő.
- Haha… De akkor is…
- Ugyan már. Most lesz úgy is a születésnapja. Legyen neki ez egy ajándék tőlünk.
- Egyáltalán meg lehet venni egy ilyet?
- Persze. Amiből több van, mint például ezek, egyébként ki volt oda írva az ajtóra is, azokat meg lehet vásárolni. – kérlelte Rose Siriust, aki beadta a derekát.
- Ok, ok… Meglesz.
- Mi lesz meg? – kapta fel a fejét Harry.
- Milyen jó a füled kisöreg. – nyomott barackot Harry fejére, miközben elhaladt mellette.
- És köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk. – fejezte be unalmas monológját a nőci, azzal kinyitotta az ajtót. Harry épp búcsúzni akart az állatkától, amikor Rose visszatartotta.

- Maradjon nálad. – kacsintott a gyerekre, aki ugrálva ment ki, mögötte a „szülei”.
- Köszönöm! – ölelte meg a nőt, akit mára már anyjának tekintett, amit meg is lehetett érteni. Rose, rengeteg időt töltött Harryvel, nem csak játék téren, hanem tanítás és a fájdalmas múlt felejtése végett is.
- Ok, akkor mehetünk tovább? – kérdezte Sirius, miután végzett a Majleonnal kapcsolatos pénzügyi dolgokban. – Tényleg. Mi lesz a neve? – mentek tovább egy másik ketrechez, amit úgyszint megnéztek, persze azt már nem belülről, és szépen sorban a többit is végigjárták.

- Hát, még nem tudom… - gondolkodott a fiú. – Még nem döntöttem el, de mire hazaérünk, kitalálom. – mondta, majd odarohant egy hatalmas ketrechez, ami előtt óriási tömeg gyűlt össze. Mindenki a benne lakó állatot nézte. Egyszer csak egy hatalmas lángcsóva csapott ki a ketrecből, és a tömeg szétszéledt ott, majd vissza.
- Ott meg vajon mi lehet? – érdeklődött Rose.
- Nem tudom, de az ott szerencsére csak egy túracsapat. – igaza volt. A csapat élén egy fiatal férfi állt, aki az állatról mondott el tudnivalókat. Mikor befejezte a mondókáját, intett a tömegnek, mire mindenki követte a pacákot a következő állathoz.
- Harry, várj meg minket. – szólt Harrynek, aki meg is állt, és bevárta „szüleit”.
- Jól van kisöreg, akkor te most felülsz ide – kapta a nyakába Harryt Sirius. – és így nézzük meg azt az állatot rendicsek?
- Ok.

Majd szépen lassan közelítettek a ketrechez, amiben az állat lakozott. Az árnyékban megbújva alig lehetett látni, de amikor közel értek, kijött, hogy megmutassa egészben magát. Nem volt kicsi, az biztos. Olyan két méter marmagasságú oroszlánról volt szó végül is, aminek nagy, pikkelyes szárnyai volt, hátsó felén pedig hosszú farkat viselt, amit természetesen szőr borított. Szemfogai kiálltak a szájából. Akkorák voltak, hogy az ember még belegondolni is félt, hogy mi lenne, ha azok a 30 cm átlaghosszúságú fogak a testébe mélyednének.

Ott állt, teljes mivoltában, és farkasszemet nézett Siriussal. Egyikőjük sem pislogott, csak méregették egymást, ahogyan az ellenséges állatok a szavannán, amikor tavasz van, és eljön az idő, amikor a nőstényekért kell harcolni. Láthatóan méregették egymást pár percig, majd az állat elindult Sirius felé, aki csak állt, mint egy cövek. Majd a férfi levette Harryt a nyakából. Harry adosonfordált Rose-hoz, és onnan figyelte az eseményeket.
- Most mi lesz? – kérdezte félénken a nőtől.
- Semmi Harry, semmi. – nyugtatta a gyereket Rose.
Az teremtmény megállt a rácsnál, közvetlenül Sirius előtt, majd egy félelmetes, hatalmas üvöltéssel jelezte a férfinak, hogy nem szívesen látja az ő területén. Sirius vette az adást.
- Jól van - mondta hírtelen, és odalépett Rose-hoz. – Szerintem menjünk tovább. – azzal Rose átkarolta Sirius karját, és elhaladtak a vadállat mellett, aki nem volt épp jó kedvében. Amint meglátta, hogy túlságosan közel van Rose-hoz, aki az ő szemében csak egy nő volt, egy nőstény, dühösen fújtatni, és fülsüketítő hangon bömbölni kezdett.
- Ne félj, megjegyeztelek magamnak, te… te… micsoda…
- Slach a neve… - javította ki Harry.
- Akkor Slach, engem nagyon nem érdekel. Csak az, hogy nem szimpatikus.
- Hát, te se neki.
- Jól van, szerintem menjünk haza. – javasolta Sirius.
- Ne, még ne… - kérlelte Harry.
- Figyelj Harry. Kezd későre járni, és nem hiszem, hogy szeretnél még egy ilyen félelmetes állattal találkozni… - guggolt le a nő a fiúhoz.
- Épp ez az, hogy igen.
- Jól van, de akkor ne engem okolj, ha a mumus ott fog rejtőzni az ágyad alatt, mert nem volt időm kitakarítani… - vetette be a mindig jól bevált tervet Rose, mire Harry megtorpant.
- A mumus ott lesz az ágyam alatt? – kérdezte félénken.
- Hát, nem lesz időm kitakarítani, és a mumus nagyon kedveli a piszkos, eldugott, sötét helyeket, ezt te is jól tudod.
- Jó, akkor menjünk inkább haza… - egyezett bele rögtön Harry a hazamenetelbe, mire a „szülők” elmosolyogtak.

Mire hazaértek, Harry nagyon elfáradt. Rose gyorsan úgy tette, mintha tényleg kitakarítaná az ágy alját, amit persze minden másnap megtesz, most pont nem kellett, csak tettetni. A kisfiú úgy dőlt az ágynak, mint egy zsák, és azon nyomban el is aludt. Rose szépen elpakolt mindent, és adott enni a kis Majleonnak is, akit Harry Gregnek nevezett el.
Már éjfél is elmúlt amikor Rose lement, hogy megnézze, Sirius hogy halad a jelentésével, amiből még láthatóan sok hátravolt.