Ezért érdemes rockújságírónak lenni. Nem rossz persze kritikát és koncertbeszámolót írni, a telefoninterjúknak is megvan a maguk varázsa, de azért mégiscsak ez az igazi, mikor itt állok a Sziget sajtó számára elkerített, őrzött területének bejárata előtt, nyakamba akasztom a PRESS feliratú passt, így, aztán lazán besétálok a sátorba, és levágok egy negyedórás interjút Valoval, a HIM énekesével, melynek során fényt derítek személyiségének legapróbb momentumaira is, végül meggyőzöm, hogy mossa le az alapozót, növesszen szakállt, és iratkozzon be egy konditerembe.
Hát a nagy francokat.
A laza besétálásig még egészen úgy mennek a dolgok, ahogy képzeltem. Aztán meglátom az újságíró gyerekeket, vannak vagy ötvenen, ülnek a szépen sorba rendezett padokon, és gyanakodva méregetik egymást, tisztára első nap az iskolában, az ilyesmit pedig mindig is nehezen viseltem. Az iskolás fíling csak súlyosbodik, mikor a szervező csaj elkezdi hangosan szólongatni a sajtótájékoztató résztvevőit, miközben azt mondja, "Weisz Bálint", hát komolyan, süllyednék el szégyenemben, mindenki engem néz, jajistenem. No, azért csak odavergődök hozzá, mondom igen, személyes interjút szeretnék, de ezt már egyszer megbeszéltük, nem? Mondja, persze, tíz percet kapsz, de valakivel párban kellene csinálnod, mert kevés az idő. Hát egye fene, ha csak így megy, megcsinálom így, ezért vagyok itt. Jó, mondja, akkor összeraklak ezzel a fonott afrofrizurát viselő, amerikás magyar újságíró lánnyal, aki eddig már vagy ötször csinált interjút a HIM-mel, nemcsak hogy beszél angolul, de már úgy is álmodik, és a "két kérdést én, két kérdést te" megállapodásra az első pillanattól kezdve magasról tesz majd, ja, és úgy mellesleg, az énekest a személyes interjú előtti utolsó pillanatban elrángatja majd a Z+ stábja, úgyhogy be kell érnetek a basszusgitárossal. Vagy talán ezeket már nem is mondta, csak utólag, a későbbi események hatására emlékszem így? Ki tudja. Alábbiakban az érdekes körülmények ellenére elkészült interjút olvashatjátok.
Migé Amour, basszusgitáros, személyes interjú:
Mikor és hogyan alakult a zenekar? Kik az alapító tagok?
Ezt elég nehéz lenne pontosan meghatározni, mivel én, Ville, az énekes srác, és a gitáros Lily már évekkel korábban ismertük egymást az iskolából, játszottunk együtt különböző zenekarokban, projectekben, számtalan zenei stílusban. Azt mondanám, mi hárman vagyunk az alapító tagok.
Elejétől fogva ugyanabban a stílusban játszottatok?
Nem igazán, de ez más csapatokra sem jellemző, mindenki változik, fejlődik az idők során. Mi egyfajta retro, Black Sabbath tribute zenekarként indultunk, 70-es évek hatású zenével, hosszú, súlyos, erősen torzított hangzású dalokkal. Természetesen fejlődés eredményeképp jutottunk el a mostani hangzásunkhoz. Nem célunk, hogy kommerszebbek legyünk, de populárisabb dolgok most már jobban érdekelnek mindannyiunkat. Inkább szeretnénk rockosan szólni, mint metálosan. Ha éveket töltesz metal és hard rock zenét hallgatva és játszva, ahogy mi is tettük, egy idő után belefáradsz, a füleidnek szükségük lesz egy kis pihenésre.
Szóval nem volt túl nehéz számotokra a stílusváltás?
Egyáltalán nem. Épp a lemez felvétele előtt váltunk meg a korábbi dobostól és billentyűstől, ami azt illeti, majdnem az egész zenekar feloszlott emiatt a múlt télen, de aztán megtaláltuk az új srácokat, és ez új hozzáállást is eredményezett.
A dalokat Ville írja, igaz?
Ő írja a dalszövegeket, és ő találja ki a riffeket is jórészt, a dalok struktúráját azonban már közösen alakítjuk ki.
Melyek a zenei hatásaitok? Szerettek-e olyan zenekarokat, amelyek a tietektől gyökeresen eltérő zenét játszanak?
Természetesen, mindannyiunknak megvannak a személyes kedvencei. A dobosunk például a New York hardcore-t szereti.
Úgy is néz ki...
Igen, úgy néz ki, és úgy is játszik. Alapvetően azonban mindannyian szeretjük a hard rock klasszikusait, a Led Zeppelin, Black Sabbath, Deep Purple vonalat, a 70-es éveket, de épp így a gótikus bandákat is.
Rólatok szólva az emberek sokszor Marilyn Manson nevét emlegetik...
Igen, ez elég mulatságos is. Nem hiszem, hogy bármi közünk lenne hozzá. Marilyn Manson tökéletesen felépített image-dzsel dolgozik, és a zene gyakorlatilag csak arra szolgál, hogy kiszolgálja ezt, egyfajta aláfestés gyanánt. Nem mondom, hogy rossz, ha a zenéhez egy erőteljes show is tartozik, de ha a show már szórakoztatóbb, mint a zene, az elég gáz. Mi egyáltalán nem image orientál zenekar vagyunk, elsősorban a zenére helyezzük a hangsúlyt.
A fesztiválokat vagy az önálló koncerteket szereted jobban?
Mindekettőnek más az atmoszférája. Talán a fesztiválok jobbak annyiból, hogy sokkal nyugisabbak. Rengeteg különböző zenei ízlésű ember gyűlik össze, és nem mind kizárólag azért jönnek, hogy téged lássanak. Ez nagyon megnyugtató, nem kell azon görcsölnöd, hogy feltétlenül tökéletes produkciót nyújts. A magam részéről legszívesebben csak fesztiválokon játszanék. Másrészt viszont abból a szempontból jobban szeretem a kisebb klubokat, hogy ott nem kell erőlködnöd, hogy megtöltsd a színpadot, nem kell rohangálni, pózolni, csak kiállsz és zenélsz. Az interakció is sokkal jobb a közönséggel.