Piton rémálma

A késő őszi délután lassan már alkonyba fordult. A gyerekzsivaj átszűrődött a zárt ablakokon is, ami rettentően idegesítette Perselus Pitont. Ott üldögélt szótlanul a kihalt tanáriban, ahol a légy zümmögését is lehetett volna hallani. Ha legalább egy példány is lett volna a közelben.  Piton körülnézett. Fogalma sem volt, hol van, és mit keres itt. Nem a megszokott roxforti tanáriban volt, ez teljesen idegen helység. A falakon furcsa, mozdulatlan képek lógtak. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy középkorú, szigorú tekintetű nő lépett be rajta. Sötétzöld kosztümöt viselt, haját szoros kontyba csavarta. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, pillantása megállapodott a férfin, és így szólt: - Mr. Piton, öt perc múlva kezdődik az órája a harmadévesekkel. Ha nem indul most azonnal, el fog késni! – sürgette felszólítón. A bájitalok mestere nem értett semmit. Ki ez a nő mugli öltözékben, akit ő nem ismer, ám ő mégis nevén szólította. És kiket kellene tanítania? Mégis mi ez a hely?… - még soha életében nem érezte magát ilyen elveszettnek. Hirtelen jött ötlettől vezérelve úgy döntött, megnézi hova cseppent, hátha ily módon megtudhat valami konkrétumot.

- Mégis hova kell mennem? –kérdezte tétován.

- Ne tegyen úgy, mintha ez lenne az első napja Mr. Piton! A harmadikosok laborgyakorlata a földszinti folyosó leghátsó termében van. És Ön a gyakorlatvezető. Óhajt még tudni valamit? – fűzte hozzá cinikusan. Perselus jobbnak látta nem vitába keveredni ezzel az éles nyelvű nőszeméllyel, így hát kifordult a tanáriból, és elindult egyenesen előre. Csak épp nem tudta, melyik emeleten van. – A csudába is!- morogta magában. Megállt a folyosó közepén lévő lépcsőnél, és letekintett. Elégedetten nyugtázta a földszint csupán egy emelettel van alatta. Könnyen oda talált a teremhez, ahol egy csapat zsibongó, fehérköpenyes tinédzser várta. Mikor észrevették, egy szempillantás alatt elcsendesedtek. – Ez mintha ismerős lenne valahonnan! – nyugodott meg kissé, ami elégedett mosolyában nyilvánult meg. Szó nélkül beterelte diákjait a terembe, végül ő is belépett. – Hova keveredtem? – gondolta tágra nyílt szemekkel. Egy laborban került, efelől semmi kétsége nem volt, de ilyen ketyeréket és löttyöket még nem látott életében. – Ez valami mugli méregkeverő szeánsz? – gúnyos modora még ebben a kilátástalan helyzetben sem hagyta magára. Kezébe vett egy gömblombikot, amiben sötétibolyás árnyalatú folyadék úszott. Kálium-permanganát volt. Érdeklődve szemlélte. Majd levett a polcról egy címkével ellátott üveget, amire valami érthetetlen felirat volt írva: cc.(tömény) H₂SO_4.  Maga sem tudta, miért kinyitotta az üveget, és még mielőtt diákjai figyelmeztethették volna, hozzáöntötte a gömblombik taralmához. Egy pillanatig nem történt semmi, majd nagy zajjal szétrobbant a kezében. Szerencsére nem sérült meg senki, csupán Piton büszkesége. Egy ideig állt, kezében a lombik maradékával, aminek tartalma üvegszilánkokkal keverve szét szóródott a laborban. Megszokott mozdulattal zsebébe nyúlt, hogy előhúzza varázspálcáját, és eltűntesse a romokat. – Ordo et mundici!- szólt, s egy suhintó mozdulattal eltűntette a felfordulást. Diákjai ámulattal vegyes elismeréssel meredtek rá. Épp azon volt, hogyan kerülhetne ki ebből a kínos szituációból, mikor zuhanó érzés lett urrá rajta.  Hirtelen becsukta szemét, nehogy rosszul legyen. Mikor kinyitotta, verejtékben úszva találta magát az ágyában. Óvatosan körültekintett. Semmi kétség, saját szobájában volt. Mint aki hosszú, víz alatt töltött percek után úszik a felszínre, oly megkönnyebbüléssel sóhajtott fel. Az ünnepség forgatagában felhajtott pár pohárkával, később szobájába visszatérve gyanútlanul bevette szokásos álomitalát. Egyre gyakrabban ébren forgolódott éjszakákon át, ezért folyamodott saját készítésű bájitalához. A nem kívánatos mellékhatást amit az alkohol okozott, teljesen elfelejtette. Még mindig az előbb átéltek hatása alatt állt. Eldöntötte: inkább az ébrenlét gyötrelme, mint képzelete kínzó játékai…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés