Inuyasha kirántotta a kardját. Sebesen ugrált a szörnyek között, fürgén lecsapva, ahova csak tudott. Sango bumerángja is sok ellenséges testet kaszabolt szét. Kirara is megadta a módját. Shippou inkább hátrébb vonult. Ő már az úton megmondta: "Lelkileg teljes mértékben támogatni foglak titeket, de ennyi. Ezzel kell beérnetek." Ezt teljesítette is egy fa mögött. Miroku a botját használva támadt. A fekete lyukat nem használhatta, mivel nem lehetett tudni a nagy tömegben, hogy vajon nem egyik társát szippantja-e be. Kagome távolharcot folytatott. Nyilak tömkelegét lőtte ki, amibe valószínűleg teljes dühét beleadta, mivel azok, világítva suhantak több démontesten is át, amik nyomban semmivé is váltak.

A csata sokáig tartott. A nap már lenyugvóban volt. A hó is el kezdett szakadni. A csapat fáradt. De a démonok csak nem fogytak el. Sőt! Mintha egyre többen lettek volna. Inuyashában a düh olyannyira eláradt, hogy a Tessaigával akkorát csapott, hogy márcsak pár démon maradt. Még a hegy - amelyen voltak - egy hatalmas darabját is lemetszette. Csak ez a darab az volt, amin a falu nyugodott, és ez most lefelé siklott a hegytetőről. Inuyasha még meg tudta fogni Kagome kezét és még át tudott ugrani a másik sziklaszirtre, de a többieket magával ragadta a zuhanó kőtömeg.

// "A most következő részt 12 éven aluliaknak nem ajánlom!" //

A barátaikról nem tudtak semmit. Mindketten fáradtak voltak. Biztonságos utat lefele nem találtak. És a sűrű, ködös hózáportól semmit sem láttak.

- Talán jobb lesz, ha megvárjuk a vihar végét - kezdte Inuyasha.

- Jó - szólt halkan a lány.

Találtak egy barlangot, ahova bevackolhatták magukat. A közeli fák ágaiból a lány tüzet csiholt. De még a tűz lángja mellett is hideg volt. A sarokban egy szénarakás és egy régi, ütött-kopott pokróc volt. Valószínűleg régen még lakott itt valaki. Mindketten rátelepedtek. Kagome vacogni kezdett. Inuyasha levette a felsőjét és ráterítette a lányra.

- Te nem fázol? - kérdezte a lány.

- Nem - bár a libabőrös felsőteste nem éppen ezt jelezte.

- Gyere! Elférünk ketten is alatta.

Inuyasha is bebújt alá. Közelültek egymáshoz, ezzel is melegen tartva magukat. A lány még mindig reszketett, így a fiú mellkasához hajtotta a fejét, aki közben szorosan átölelte.

A hó betemette a bejáratot, így tovább benn maradt a tűz melege. A két fiatal kezdett megmelegedni. Testükbe visszatért az élet, s lelküket egy eddig ismeretlen melegség hatotta át.

Kagome még mindig libabőrös volt, de már nem a hidegtől. Ránézett Inuyashára, aki viszonozta a pillantást. Nézték egymást egy darabig, fejük egyre csak közeledett, majd összeért: csókolóztak. Hevesen, úgy, mint akik mindig csak ezt a napot várták volna, és most mindent be akarnának pótolni egyszerre. Inuyasha lehúzta a lányról a felsőjét, majd kikapcsolta a melltartóját és egy közeli sarokba dobta. Még jobban bebújtak a ruha alá, csak a fejük látszott. Rövid időn belül az összes ruhájuk a földön hevert. Csak az az egy, takarónak funkcionált darab maradt rajtuk. Már a földön feküdtek, s élvezték egymást. A fiú csókokkal borította Kagome egész testét. A lány lábai mind szorosabban fonódtak a hanyou dereka köré. A mennyben érezték magukat, megszűnt tér és idő. Csak ők számítottak. Vágyuk percről percre erősödött.

Inuyasha teljesen rátelepedett a lányra, és megtörtént, aminek meg kellett történnie... **

Másnap reggelre a havazás elállt. A felkelő nap melegétől olvadozni kezdett a hó. Benn, a barlangban, ahol a két fiatal tábort vert, már réges rég elaludt a tűz. A bejárat ajtaja már nem volt belepve. Reggeli fény áradt be.

Inuyasha és Kagome aludt. Kifárasztotta őket a tegnap történtek, és egész este nem aludtak. A ruha alatt pihentek. Szorosan feküdtek egymás mellett.

Egy kis szellő futott végig a barlangon felébresztve őket. Először Kagome ült fel. Megdörzsölte a szemét, majd egy nagyot ásított. Lenézett maga mellé.

- Tehát megtörtént - gondolta magában - Jól mondta Hiku: "Valamikor a közeljövőben lesz". Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Én és Inuyasha. Még nem is olyan rég furcsának találtam volna.

Inuyasha is felkelt. Átölelte a lányt és megcsókolta, ami viszonzásra is talált.

Felöltöztek, és elindultak. Aggódtak barátaik miatt. Nem tudták, túl élték-e a zuhanást. A hanyouban most már volt annyi erő, hogy Kagoméval a hátán szikláról sziklára ugráljon. Így értek le. Ott Inuyasha kiszagolta a nyomukat.

- Még életben vannak - mondta - Legalább is akkor, mikor elmentek innen, azok voltak.

Követték a nyomokat. A szag egy aprócska kis faluhoz vezetett egy erdőben. Mikor beértek, egy seregnyi ember rohant oda hozzájuk.

- Ti vagytok Inuyasha és Kagome? - kezdte az egyik helybéli.

- Igen - válaszolták kórusban.

- A barátaitok itt vannak. Gyertek! Elvezetünk titeket hozzájuk.

Az egyik házba vezetett az útjuk. A falusiak nem mentek be, csak Inuyasha és Kagome. Nem örültek, amit láttak. Sango több helyen is be volt kötve, és nem festett valami jól. Miroku is hasonlóan festett. Kirara betegen feküdt egy kis pokrócon. Shippou - ügyes, de félénk taktikájának köszönhetően - jól volt. A két fiatal ránézett egymásra. Szavak nélkül is tudták, hogy most jobb, ha nem mondanak semmit a tegnap estéről.

Mikor Shippou észrevette őket, a lány nyakába ugrott és erősen átölelte.

- Kagome! - sipította, s közben patakokban hullott a könnye - Úgy örülök, hogy épségben megúsztátok!

A rókaszellem hangoskodására a többiek is felkeltek. Kirara megcsóválta a farkát jelezve ezzel örömét. Miroku felállt a helyéről.

- Látom, ti jól vagytok.

Sango csak felült, mivel még nagyon gyenge volt.

- Hogy úsztátok meg?

- Fönnmaradtunk a hegyen - kezdte Inuyasha - Behúzódtunk egy barlangba, és... - Kagome megbökte - ...és ott tüzet raktunk. Egész este ott voltunk.

Kagome és Inuyasha ott maradtak a faluban. Másnap - bár Sango még nem épült fel, de már nem bírt nyugton maradni - hazaindultak. Ismét egy hetes út volt, de a csapatnak hosszabbnak tűnt.

Sango, Miroku és Kirara leváltak tőlük, Kagoméék tovább mentek a kúthoz. Ott megálltak. Inuyasha átölelte a lányt.

- Szeretlek Kagome - mondta.

- Én is szeretlek... De szeretném, ha az egész viszonyunkat titokban tartanánk, ha lehet.

- Mi? - értetlenül nézett rá.

- Még nekem is fel kell dolgoznom az egészet. Úgyhogy ha más is velünk van, csináljunk úgy, mintha semmi sem történet volna! Jó?

- Na jó. De csak a te kedvedért - majd megcsókolta a lányt.

Elváltak egymástól. Kagome átment az ő világába, Inuyasha pedig visszafordult.

A csapat lassan kiheverte a sebeket, és újabbakra mentek. De most Kagome nélkül. A lánynak fontosabb dolga volt. Értesítőt kapott, amiben az állt, hogy annyit hiányzott, hogyha még sok napot kihagy, évet kell ismételnie. Így hát állandóan tanulnia kellett, hogy bepótolja az eddigieket és közben a friss leckéket is megtanulja.

Kagome az órákon sokszor elkalandozott. A középkori Japánban történteken gondolkodott. Gyakran szívesebben lett volna ott. De most ez nem történhetett meg.

Nem sokkal az értesítő megérkezése után úgy döntött, hogy jobb, ha kis időre sem megy át a másik világba, mert még ott maradna. Szeretett ott lenni. De így is értesült mindenről. Hiku folyamatosan értesítette a lányt, minden apró részletről beszámolt.

A lány betartotta a döntését. Már több, mint egy hónapja nem ment át.

Az egyik délután Hikuval tanult a szobájában. A fiú egy matematikatétel bizonyítását próbálta megértetni vele. De csak hosszú idő árán sikerült neki.

Kagome hirtelen rosszul lett. A fiú gyorsan szólt a lány családjának, akik egyből kihívták az orvost. Az megvizsgálta, majd azt mondta:

- Szeretném, ha egy pillanatra kettesben hagynának a lánnyal.

Kivonultak.

- Szóval - kezdte - Voltál-e fiúval úgy 1 hónappal ezelőtt?

- Mi? - ez kicsit megijesztette, de pirongva kibökte - I...igen.

- Most már érthető a rosszullét. Kagome! Te gyermeket vársz.

A lány teljesen összezavarodott. Hisz gyereket vár... Inuyashától. Kirohant a szobából egyenesen a kúthoz. Átment a másik világba. Sebesen elindult a faluba, ahol a csapat tartózkodott. Mikor odaért, berontott a házba. Ott volt Sango, Miroku, Shippou, Kirara és Inuyasha. A lány átölelte a hanyout, és csak sírt és sírt örömében. A többiek értetlenül néztek. A legnagyobb megdöbbenésükre Kagome megcsókolta őt és azt mondta:

- Inuyasha! Terhes vagyok, és a te gyermekedet várom.

- Micsoda! - szólaltak meg kórusban.

A lány most már abbahagyta a sírást. Miroku furcsállta a dolgot.

- Ahhoz, hogy gyereketek legyen...

- Megtörtént.

- Hát Inuyasha - csóválta meg a fejét a szerzetes - Sosem gondoltam volna, hogy nálam is nagyobb szívtipró vagy...

Sango erősen megbökte az oldalát, hogy maradjon csendben.