Egy szokásos hétfői reggel volt. Kagome épp az iskolába sietett. Ezért még futás közben is a könyvet bújta. Ráadásul késésben volt. Már az iskola kapujában volt, mikor becsengettek.

- Na tessék! - bosszankodott - Mire felérek a második emeletre, a tanár már rég ott lesz.

A lány futott felfele, ahogy csak tudott. Az osztály ajtajához érve meghallotta a tanárnő hangját. Most már biztos volt benne, hogy elkésett. Illedelmesen bekopogott.

- Elnézést a késésért - mondta, majd szemét a padlóra szegezve bekullogott az ajtón.

Bár jobb lett volna, ha előre néz, mivel majdnem neki ment valakinek. Ijedten felnézett. Egy fiú állt előtte, akit eddig nem ismert. A fiú mélyen Kagome szemébe nézett, aranyló tekintetével. Hosszú, fekete haja volt, hátul egy szalaggal bekötve, elöl két vastag tincs lógott. Egy fehér inget viselt, ami teljesen ki volt gombolva, s így kilátszott vékony, ámbár izmos mellkasa és hasa. Egy bő farmer volt rajta, lábán edző cipőt viselt. Kezei a nadrág zsebeiben lapultak.

Kagome meredten állt és nem mozdult. Kínos csönd honolt a teremben, amit a tanárnő tört meg:

- Kagome! Ne álldogálj itt! Ülj le!

A lány így is tett. A tanárnő folytatta:

- Nos. Mint látjátok, új osztálytársotok jött. Csak ideiglenesen marad itt. Erre az időre fogadjátok közétek... Ja és osztály! Nem felejtettem ám el a dolgozatot. Majd holnap megírjátok.

  Kicsöngettek. A tanárnő a Kagome melletti üres helyre ültette le a fiút, majd kiment. a Fiú Kagome felé fordult:

  - Szia! Hiku vagyok! És téged hogy hívnak?

  - Kagome... Higurashi Kagome - válaszolta kissé bizonytalanul. Olyan furcsa érzése volt, de nem tudta volna megmondani, mi.

  Nem volt idejük beszélgetni, mert az osztály összes lány tagja körülvette Hikut, és kérdezősködni kezdtek. A tanítás többi részében sem tudtak szót váltani. Akárhányszor odajutottak, mindig volt ott valaki, aki kérdések záporával öntötte le.

A tanításnak vége lett. Kagome hazafelé indult. Mikor az egyik sarkon befordult, látta nem sokkal előtte az új osztálytársát. Nem szólt oda neki, csak távolról figyelte. Szerencsére a fiú hasonló irányba ment, mint amerre Kagome lakott. Néhány percig így mentek, majd a lány döbbenten megállt. Hiku az ő házuk lépcsőjén ment föl, láthatólag szapora lépésekkel. Kagome gyorsan utánament. Mire a lány felért, Hiku mintha a föld nyelte volna el, úgy eltűnt. Ez különös volt számára.

Másnap korán reggel Inuyasha rontott be Kagoméékhoz, s arra késztette a lányt, jöjjön vele. Az először ellenkezett, mivel most végre rendesen tanult a dolgozatra, de a hanyou elráncigálta magával a másik világba.

  - Mond! - kezdte Kagome - Mi a csudának vonszoltál át magaddal?

  - Egy szellemmel találkoztunk Mirokuékkal, akinél feltehetőleg nem csak egy ékkődarab volt. De sajnos elmenekült és elvesztettük a nyomát is. Segítened kell nyomra vezetni minket.

  - Mi vagyok és? Ékkőkereső kutya? Tudtommal a legkutyásabb közülünk te vagy. Vagy tévedek?

  - Jól van na! Ne sértegess! Elkapjuk a szörnyet és már mehetsz is vissza a jövőbe, ha nagyon akarsz.

  Inuyasha a hátára vette Kagomét és úgy ment tovább. Sebesen száguldott a fák között. Szinte alig érte a talajt. Az egyik faluban csatlakozott hozzájuk Miroku, Sango, Shippou és Kirara. Így hatan folytatták tovább útjukat.

Kagome egyre jobban érezte a szörny jelenlétét, és csakhamar rá is találtak. Egy hatalmas farkasdémon volt az. A lány tisztán látta: öt ékkődarab volt a nyakába beleágyazva. Inuyasha kirántotta a Tessaigát, majd lecsapott vele. Ez a szörnynek meg se kottyant. Több ilyen próbálkozás után sem történt semmi.

  Sango nem bírta tovább sokáig, a szörny felé hajította bumerángját, amit az egy csapásra ketté tört.

  A Miroku kezén lévő lyukat nem használhatták fel, hisz azzal a szilánkokat is eltüntette volna.

  Tétlenek voltak. Inuyasha makacsságához  híven állandóan ostromolta a farkas démont. De még mindig semmi különösebb változás nem történt.

  Inuyasha elfáradt. Bár a kardját még mindig előlre tartotta, nem indított újabb rohamot.

  - És most mi lesz? - kérdezte.

  A válasz hamarabb jött, mint gondolta volna. Egy gyorsan mozgó alak tűnt fel a semmiből, majd Inuyasha előtt állt meg. Mindenki szeme tágra nyílt. A jövevény, ahogy ott szemben állt a hanyouval, kísértetiesen hasonlított rá: arany szemek, kutyafülek, hosszú ezüstös haj. Még a ruhájuk is hasonló volt. Csak az idegen haja össze volt kötve.

  A jövevény egy ravasz mosollyal kikapta Inuyasha kezéből a Tessaigát.

  - Ugye nem baj, ha kölcsönveszem? - kérdezte pimaszul, s meg sem várva a választ a karddal nekirontott a farkasdémonnal.

  Mindenki meglepődött, mikor a kard engedelmeskedve a jövevénynek hatalmas fényáradattal semmivé foszlatta a szörnyet hosszú csíkokat vésve a földbe. A Tessaiga visszaváltozott. Az idegen felvette az égkőszilánkokat. Két tenyerét összetette, majd behunyta a szemét. Mikor újra kinyitotta és a kezét is kitárta, már nem az az öt darab volt, mint az előbb. Egybeforrtak és megtisztulva csillogtak.

  Az idegen odament Inuyashához és visszaadta a kardot.

  - Köszönöm! Jó hasznát vettem neki.

  Még mielőtt elment volna, Kagome utánaszólt.

  - Várj! Hogyhogy tudtad használni a Tessaigát? És hogy tisztítottad meg a darabokat?

  Visszafordult és (még mindig ugyanazzal a vigyorral a száján megszólalt.)

  - Még nem jöttél rá Kagome? Pedig eszes lánynak tartalak.

  - Ho... honnan tudod a nevem?

  - Gondolkozz egy kicsit és rájössz!

  Majd elment. A csapat pedig hazaindult. Egész úton, és még azután is az idegenen tanakodtak új meg új kérdéseket felvetve

Másnap Kagome hamar beért az iskolába. Nem tudott aludni a tegnap történtek miatt. Mikor beért, már ott volt a három barátnője. A lányok állandóan az új fiúról beszéltek, hogy mennyire - idézem - "szívdöglesztő", stb. Bárhogy próbált Kagome témát váltani, mindig visszakanyarodtak a kiinduláshoz.

  Közeledett az óra, és az új fiú még mindig nem jött meg.

  - Lehet, hogy még mindig beteg - kezdte Yuka.

  - Hogy érted ezt? - kérdezte Kagome.

  - Tegnap nem jött be órákra. Ugyanúgy beteg volt, mint te. Csak neki nem köszvénye volt, mint neked, csak szimplán megfázott... Amúgy hogy vagy?

  - Jól - válaszolta, s közben a nagypapája jutott az eszébe, aki már megint jó kis betegséget talált ki neki.

  Becsengettek. A csengővel egyidőben lépett be Hiku, aki gyorsan leült az asztalához.

  Kagome megérezte: a fiúnál ékkődarab volt, és nem is egy. De még mielőtt rákérdezhetett volna, bejött az irodalomtanár. Az órán különböző verseket elemeztek. Mikor a tanár hátat fordított az osztálynak, hogy felírja a táblára a jegyzetet, Hiku odahajolt Kagoméhoz és a fülébe súgta:

  - Rájöttél már, ki vagyok?

  A lány ijedten nézett a fiúra. Most már tudta: vele találkoztak tegnap a másik világban. A fiú újra megszólalt:

  - Segítek: A jövőből jöttem. És a hamarosan születendő fiúról van szó.

  - MI? - kiáltotta Kagome.

Az egész osztály rájuk nézett. A tanár kiküldte mindkettőjüket a folyosóra. Egy darabig csak némán álltak egymás mellett.

- Szóval a jövőből jöttél? - kérdezte halkan a lány.

- Igen. Tudod már, ki vagyok?

- Még nem.

- Akkor gondolkodj egy kicsit.

Kagome a gondolataiba merült. Eszébe jutott az a furcsa érzés, mikor először találkoztak az iskolában. Majd a hihetetlen hasonlóság Inuyasha és a jövevény között, és a megtisztított ékkődarabok. Sokáig csend volt. Majd a lány szemei tágra nyílva néztek Hiku-ra.

- Te... - kezdte bizonytalanul - Te Inuyasha fia vagy!

- Végre rájöttél. De nem csak Inuyasha fia, hanem a te fiad is.

- Nem mondod komolyan, ugye? Én és Inuyasha? Az nem lehet!

- De igen. Év pontosságra valamikor a közeljövőben lesz...

- Mi! De hát még nem is voltunk úgy együtt!

- Még nem - a fiú arcára ismét a tegnapi ravasz mosoly ült.

Kicsöngettek. A tanár kiment az osztályból, s egy csomó házi feladatot adott Kagomééknak. A többi óra viszonylag nyugodtan telt. Délután a két fiatal még benn maradt az osztályteremben megcsinálni a sok leckét. Néha a lány kérdezősködött, de sok választ nem kapott. Mikor kész voltak a tanulással, úgy egyeztek meg, hogy nem mondják el, Hiku kicsoda valójában. Mikor hazafelé tartottak, a lány hosszas hallgatózás után megszólalt:

- És mond csak! Hogy lehet az, hogy tegnap démon voltál, ma meg ember?

- Én csak negyedrészt vagyok ember. Így nálam ez nem olyan tartós, mint apánál. Alapban ember vagyok, de ha kell, át tudok változni. Én ezt Kirara és a Tessaiga viselkedéséhet hasonlítanám. Azok is csak akkor erősek, ha kell.

Megérkeztek.

- Akkor majd a múltban találkozunk - azzal a fiú bement a kúthoz.

Kagome először még a házba ment. Megvacsorázott, majd bepakolt a másik világba való útra, és ő is a kút irányába vette az útját. A múltban, a faluban találkozott Inuyasháékkal, akikkel rögtön útra kelt.

- Hova megyünk? - kérdezte Kagome.

- Egy faluba a hegyeken túlra - válaszolta a hanyou - Üzentem az öcséddel, hogy hosszú útra megyünk. Megmondta?

- Igen

Tényleg hosszú volt az út. Körülbelül egy hétig mehettek. A vége felé Shippou, Miroku és Sango Kirara hátán pihent, Kagomét pedig Inuyasha vitte.

Mikor beértek az egyik hegytetőn lévő faluba, pihenni sem volt idejük. Több száz, talán ezer démon lepte el a kis települést. Tűz és emberek holtteste volt mindenütt. A szörnyek észrevették a csapatot. Mind támadásba lendült.