Az utolsó küzdelem

Kagome napos reggelre ébredt. Minden csodaszép volt. Nagyon boldognak érezte magát. Inuyasha mellett ébredt, barátai körében, most először igazán kipihente magát és végül (ami a legfontosabb), egyetlen szilánk kellett csak az ékkőbe, hogy az teljessé váljon. Kagome tudta, hogy ezen a napon végre befejeződik a hosszas kutatómunka.

Miután a csapat többi tagja is felébredt, megreggelizett, összeszedelőzködött elindultak-a végső útra. Mindenki nagyon izgatott volt, olyannyira, hogy Miroku elfelejtette az egyik szembe jövő áruslánytól megkérdezni, hogy lesz-e a gyereke anyja?

Egy hatalmas síkságon vágtak át, amikor Kagome megtorpant.

- Érzem a szilánkot, biztos, hogy valahol itt van. Nagyon nagy erő lakozik benne, de nem látom.

- Hát akkor szóródjunk szét és járjuk körbe a tisztást. -javasolta Sango.

-         Helyes, megyek- vágta rá rögtön Inuyasha.

-         Hé, várj megyek én is, hiszen nélkülem úgysem mész semmire. -mondta Kagome.

-         Jogos! – kotyogott bele Miroku.

Mindenki útnak indult tehát, Sango Kirara hátán, hátha így könnyebben megy majd a kutatás.

Inuyasha Kagoméval a hátán futkosott össze-vissza, Miroku a botját hívta segítségül és Shippo… hát ő csak úgy volt.

Már vagy 3 órája folyt a keresés, amikor Kagome végre elkiáltotta magát:

-         Megvan, látom, egy fának a törzsébe’ van beágyazódva.

Inuyasha odafutott a megjelölt fához és a Tetsuaiga-val kettéhasította a fatörzset. Erre olyasmi történt, amire senki nem számított: hatalmas szélörvény keletkezett és megállíthatatlanul kezdett el magába szívni mindent, beleértve persze kis csapatunkat is.

Kagome egy sötét „valamiben” tért magához. Első látásra egy kamrának vagy alagútnak tűnt, de miután a szeme hozzászokott a homályhoz kivehetővé vált egy szentély alakja. Sok furcsaság volt ebben a helyégben. Egy hatalmas oltár, polcokon különböző tárgyak és… hát igen, csontok Leginkább egy szellem tanyájának tűnt. De aztán Inuyasha ezt kiáltotta:

- Szerintem itt nem csak egy szellem él. Sok démon szagát érzem- itt Kagoméra nézett- többek között Kougá-ét is. ( Megölöm azt a farkast-dühöngött magában), Kagome te nem látsz semmit? Mert a fában az ékkő csak csalétek volt, hogy ide kerüljünk.

-         Nem, nem látok semmit. De Kouga? Hogy kerül ő ide? Inuyasha kiket érzel még?

-         Hát…nem is tudom, Kagura és Kanna is vannak, de Narakut nem érzem…ha engem kérdeztek minden szellem itt van, akit csak egy kicsit is érdekel az ékkő. Nyilván mindegyikük az utolsó szilánkért jött, ebből a szempontból nézve viszont nagy baj, hogy mi is itt vagyunk, mert ugye nálunk van a nagy ékkő darab-szerintem innen már ti is tudjátok folytatni a sort.

-         Hát…akkor…gondolom mi vagyunk  a célpont…igaz? -kérdezte gyanakodva Miroku.

-         Így van! – vágta rá Inuyasha csillogó szemekkel- csodálatos, életem legnagyobb harca következik.

-         Szerintem is csodálatos, hogy mind meghalunk!-húzta  a száját Sango- De ha ez a sorsunk, hát vágjunk bele, lássam azokat a szellemeket!

Miroku bágyadtan csodálta ezt a bátor harcos lányt- ÁÁÁhhhh csodálatos vagy Sango, bárcsak viszonoznád az érzéseimet.

-         Na jó, hát akkor induljunk, úgyis mindenki minket vár.- Mondta Kagome.

-         Helyes menjünk, türelmetlen vagyok.- Vágta rá a kutyadémon.

A csapat egy hosszú alagúton sétált végig, aminek a végében piros fény látszott.

-         Úgy vélem megjöttünk- mondta kicsit ijedten a szerzetes.

-         Jaj Miroku te félsz?- Kérdezte hencegve a halálra rémült Shippo.

-         Hát Shippo nálad biztos nem jobban.- És Miroku rákoppintott a rókakölyök fejére.

Inuyasha ért ki elsőként és a látványtól leesett az álla. Egy hatalmas barlangban összegyűlve sorakozott fel az összeellensége. Kikyo-t is a szellemek között látta, de ezen már nem is lepődött meg annyira. Shessomaru már harcra készen forgatta a Tokygint, a talpnyaló Yaken is felkészült, de még Rin is Shessomaru apró segédje is lángoló szemekkel nézett az érkező csapat tagjaira.

-         Hát…lesz dolgunk az biztos. -Mondta Inuyasha. Készüljetek és mindenki vigyázzon magára, most nem lesz időm megmenteni senkit.

-         Inuyasha ne szállj már el magadtól ennyire, ne feledd nem egyszer húztunk már ki a pácból téged.- Vitázott Kagome.

-         Ugyan már engem soha nem kellett megmenteni.

-         Haha, na ne nevettess, de bizony, hogy volt már egy pár ilyen alkalom.

-         Nem igaz. Szívd vissza, én mindig vigyáztam magamra.

-         Kivéve amikor nem.- ütötte tovább a vasat Kagome.

Inuyasha szemei villámokat szórtak, ha Kagome fiú lett volna már biztos nem lett  volna egyben.

-         Na jó elég legyen, szerintem kezdjük a csatát, ha minden jól megy úgyis ez lesz az utolsó összecsapás, sok sikert mindenkinek- és Sango ezekkel a szavakkal elhajította a csonttörőt bele az összegyűlt tömeg közepébe.

Kagome is feleszmélt és kilőtt egy nyilat, Miroku élesítette a Kazaanát, Inuyasha pedig belerohant a tömegbe és elkezdte lekaszabolni az „összegyűlteket”.

Sokáig folyt így a harc, már mindenki nagyon fáradt volt, sőt Shippo időközben fel is szívódott.