2. fejezet Reggel Luna bement a konyhába, csinált magának egy kávét és leült az ablak elé a napfelkeltét nézni. Hamar gondolkodóba esett. - Kuramának igaza van...Hiei nagyon visszafogta magát tegnap a kettősünkben...máskor sosem zavartatta magát, akár a színpad közepén átkarolt...mostmeg Kurama előtt zavarba jött,a mikor a vállamat kellett megfognia...mi történhetett vele? Kurama lépett ki a szobájából. - Már ébren is vagy? - Felébresztettelek? - Dehogy...csak nagyon kifáradtam tegnap... - Én nem...hozzászoktam már ehhez. - Minden nap gyakorolsz? - Aham...egyébként, emlékszel tegnap a Hieijel való kettősre? Kurama magában mosolyogva visszagondolt rá, majd bólintott. - Mi van vele? - Igazad volt, Hiei valamiért visszafogta magát...szerinted miért? - Hmm...az igazat megvallva...én csak viccből mondtam azt...de most, hogy te is mondod, kezdem úgy gondolni, hogy tényleg így volt...majd kiderül... - Igen... - Egyébként... - Hm? - Megvan még az erőd? Luna elmosolyodott és bólintott. - Erősebb és hatásosabb, mint valaha...- tette hozzá, és jobb kezét felemelte, majd tenyerében megjelent egy apró, kék láng ami egyre nagyobb és nagyobb lett. A végén akkora volt, mint maga Luna. - Ugye nem szándékozod itt eldobni? - Dehogyis! Oda lenne a szállásom! Összezárta a kezét, és eltűnt a láng. Felállt. - Hová mész? - Öltözni. Nem maradhatok egész nap a pizsamámban. Kurama gyorsan végignézett Lunán, akin egy eléggé rövid nadrágos és rövidujjús pizsama volt. - Jó... Luna bement átöltözni, Kurama pedig addig körbenézett az ő által hozott CD-k és kazetták között. Szerencséje volt, hogy Luna kint hagyta a bőröndjét és a tartalma nagy részét. - Khmm...keresel valamit? - szólalt meg a háta mögött Luna. Kurama ijedtében ugrott egyet és a kezében lévő CD-t a háta mögé dugta. - Ööö...nem! Semmit! Luna felsóhajtott, majd ökölbe szorította a kezét és Kurama feje fölé emelte. Kicsit megkopogtatta azt, majd hozzátette: - Ha kell valami a cuccaimból, szólj. Vagy már kiment abból a kis fejecskédből? Kurama kifújta a levegőt majd megrázta a fejét. - Olyan lekicsinylően tudsz bánni az emberrel... - Meglehet, de te nem vagy ember - mosolyodott el Luna. - Van benne valami...de akkor is! - Jól van na, de tudod, hogy szeretek mások idegeire menni. - Hát igen...főleg Hieiére. - Nos, igen. A kicsike nagyon érzékeny a magasságára... - Kicsike? Hmm...vajon mit érezne, ha ma vagy így hívnád? - Kisebbség érzete lenne, mint mindig, ha szórakozom rajta. De mostanság próbálok erről leszokni... - Jó lenne, mert különben nem maradhatsz itt! - mondta fenyegetően Kurama Luna elmosolyodott, majd megveregette Kurama vállát. - Rendben. Nos, ha már úgyis a cuccaim között kutakodsz, akkor megmondanád, konkrétan mit keresel? - Nos...csak meg akartam nézni, miket hoztál. De csak a zenéket! Luna leguggolt Kurama mellé és a bőröndjébe nyúlt. - Erre emlékszel? - vett elő egy CD-t. Az állt rajta: "Song For The Unloved" (Dal azokról, akiket nem szerettek, vagy vmi ilyesmi/ BackStreetBoys szám) - Hmm...halványan... - Höhh, ha te ezt mondod, mit fog mondani Hiei? - Jó kérdés... Luna betette a lejátszóba a CD-t, majd elindította. Kuramának rögtönb eszébe jutott melyik szám volt az. Elkezdett dúdolgatni, majd teli torokból énekelni. Luna csak nevetett, majd ő is bekapcsolódott. Valaki nagyon erősen kopogtatott az ajtón. Lekapcsolták a zenét és Kurama ment ajtót nyitni. - Elnézést, de muszáj ennyire hangosnak lenniük? Nem sok ember szeret hajnali fél tízkor zenét hallgatni...- mondta az érkező vendég. Az egyik szomszéd volt. Kurama már épp készült bocsánatot kérni, de Luna megelőzte őt. Odaállt elé és azt mondta: - Elnézést kérünk, de nem tehetünk róla, hogy egyes emberkék délig alszanak. Talán korábban kéne lefeküdni, nem pedig éjfélig nézni a szappanoperákat! Na, menjen innen, amíg szépen kérem, mert amúgyis rossz napom van, és ha bedühödök...- itt hangnemet váltott, hogy félelmetesebbnek hallatszódjon. A szomszéd megijedt és amilyen gyorsan csak tudta elhúzta a csíkot. - Szomszédok...mindig csak a baj van velük! - mondta Luna és becsapta az ajtót. - Éjfélig nézni a szappanoperákat? - ismételte el Luna néhány szavát Kurama. - Jól van, na annyi okot mondtam már, hogy ez volt az első ami eszembe jutott. - Ennyire sok szomszédot rendeztél már le? - Höhh, amióta csak elváltam tőletek, azóta minden reggel egyet. Ráadásul minden alkalommal mást. - Ennyi szomszédod volt? - Egyrészt, másrészt meg sokat költöztem. - Oh, értem...Akkor szerintem hagyjuk most egy időre ezt, nem? Luna vállat vont, majd felkapta a kabátját. - Hiei ilyenkor már fenn van, vagy még húzza a lóbőrt? Kurama elmosolyodott. - Ilyenkor már rég fent van és eddz. - Akkor megyek, és ha van kedve, rajtam gyakorolhat - mondta kis mosoly kíséretében Luna. - Akkor viszlát. - Szevasz! Elment. - Ez a lány semmitsem változott...ugyanolyan szabadlélek és ugyanúgy tudja, hogy kell az ember agyára menni...persze jó értelemben...de a legjobb, hogy ugyanolyan csinos, mint régen - mondta halkan Kurama, majd a "csinos" szónál kis mosoly jelent meg arcán.