8. fejezet Kurama a kanapén ült és nézte a TV-t. - Sziasztok! Azt hittem egy ideig még nem jöttök haza... - Ezt meg miből gondolod??? - pirultak el. - Hát...általában sokkal többet szoktatok gyakorolni...de lehet, hogy csak az idő telik túl gyorsan. Hiei és Luna megnyugodott. Egy jó ideig még nem akartak Kuramának szólni a kettőjük közt lévő viszonyról. Hirtelen valami földrengés szerűt éreztek. - Mi az ördög ez...? - kérdezte Kurama és az ablakhoz ment. - A hegyekből jön... - Akkor odamegyünk...- mondta Luna, majd el is indult. Hiei és Kurama nem ellenkezett a lánnyal, miután szóltak Yusukééknek, ők is elindultak. Természetesen Yusuke és Kuwabara is velük tartott. Még mindig fújtak a kis tréfájuk miatt, de szemet hunytak fölötte. Hamar a hegyhez értek. Egy C osztályú szörny pusztított arrafele. - Mekkora egy dög! - mondta Kuwabara. - A te agyad csak a méretéig jut el, mi? - mondta Hiei, majd előrántotta a kardját. - Nem mindig a méret a lényeg... - Ez igaz...- lépett mellé Luna. Hiei és Luna felugrott, majd rögtön a földön is termett. - Erről ennyit...- mondta halkan Luna. - Hogy? A szörny több darabban hullt a földre. - Gratulálok Luna! - lépett oda a lány mellé Kuwabara. - Nem csak az én érdemem...- mondta és ragyogó szemekkel Hieire nézett, aki szintén vissza rá, egy édes mosoly kíséretében. Ahogy Kuwabara elnézte őket egy pillanatra letört. - Ugyan, Kuwabara eddig sem volt nála esélyed! - nyugtatta meg Kurama. - Miért ne lett volna? Erős vagyok! Szép vagyok! Okos vagyok! Nem igaz? - Öhm...izé...- dadogta Kurama. - Maradjunk annyiban, hogy erőd, mint egy csontvázé, szépséged, mint egy békáé és eszed, mint egy zombié...- jegyezte meg Hiei. - Mit mondtál, törpe? - Nos...szerintem itt végeztünk...nem? - váltott témát Yusuke. - De...ez a dög már senkit sem fog zargatni...- mondta Luna, majd megfordult és elindult. - Jöttök? - kérdezte még a vállán át. - Igen, Luna kisasszony!!! - rohant utána Kuwabara, de Hiei megfogta a fiú vállát és lenyomta a földre. - Szállj le róla...- mondta halkan, majd egy ugrással Luna mellett termett. - Az a kis...- állt fel dühösen Kuwabara. - Kuwabara, felejtsd már el azt a csajt! - szólt rá Yusuke. - Yukina szívét már meghódítottad, legyen elég az...másét már úgysem tudnád... - Meg...akármeddig is próbálkozol, semmi esélyed...Hieijel már összejött... Kuwabara felsóhajtott, majd elindult. - Tényleg összejött vele? - érdeklődött Yusuke. - Eeeegen... Ők is a többiek után eredtek és pár perc elteltével már otthon is voltak. Kurama nem ment be a lakásba, magára akarta hagyni Hieit és Lunát. Mind a ketten leültek a kanapéra, egymás mellé. Luna közelebb hajolt Hieihez. Már épp megcsókolta volna, amikor... ...valaki Hiei nevét kezdte kiáltozni és rázni kezdte a fiút. - HIEI!!! HIEI!!! - hallatszott Kurama hangja. Hiei kinyitotta a szemét. - Mi...történt...? - Nem emlékszel semmire se? - Nos... - Már több hete kómában fekszel... - Hogy? Áh...nem igaz... Hiei szomorúan felkelt és az ablakhoz ment. ~ Mégcsak nem is tudtam elhasználni azt az egy kívánságom Lunától...~ gondolta sóhajtozva. ~ Az egész...csak egy álom volt...semmi több... Megfordult. - Megyek, sétálok egyet... - Jó...- mondta Kurama és hagyta elmenni a fiút. Amint leért, leült a kávézó kint elhelyezett székeinek egyikére. Rendelt egy kávét és gondolkodóba esett. Egy dal kezdett ismét csengeni a fejében. Az a pár sor, amit az egyik dalban Luna énekelt. "It's not like you to say sorry I was waiting on a different story" (Nickelback: This is how You Remind Me) - Hiei? - szólította meg valaki. Hátranézett és nem hitt a szemének. Egy hosszú, sötétkék hajú, vöröses szemű lány állt tőle pár méterre. - Lu...Luna...? Hiei gondolkozás nélkül kirúgta maga alól a széket, a lányhoz rohant majd magához szorítva megcsókolta. Luna nem tudta mire vélni ezt. Átkarolta Hieit és lehunyta a szemeit. - Ezt...miért... - Szeretlek, Luna...el sem tudod hinni, mennyire...és azt szeretném, hogy soha többé ne menj el...- ismét magához ölelte. - Hi...Hiei...- dadogta Luna elérzékenyülve, majd ő is átölelte Hieit. Bár nem tudta, mi történhetett a fiúval, de nem is akarta tudni. Vagy tizenöt éve nem találkozott a fiúval és most így fogadta őt. Örült. Mivel ő azóta szerelmes volt a fiúba, hogy először találkoztak... Azóta sem hagyta el Luna Hieit. Betartotta ígéretét. Hiei is boldog volt, hiszen valóra vált egyetlen kívánsága: hogy élete szerelme örökké vele maradjon... THE END