Sultan és Chantal megismerkedése, szerelme, házassága, mi több válása sem éppen hétköznapi. És éppen ettől olyan üdítő. Mert vegyünk csak alapul két olyan embert, akik nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között élik szürke hétköznapjaikat. Ha a mai trend szerint bármelyikük is szingli, ő biztosan kézzel-lábbal azon kapálózik, hogy összejöjjön valakivel, akit később férjül/feleségül vehet.
Ilyen esetben minden előre megfontolt szándékkal történik, hiányzik az egészből az élet és a spontaneitás. Sultan és Chantal esetében azonban egészen más a helyzet. Már megismerkedésük sem volt éppen zökkenőmentes, hiszen a lány, szatírnak vélvén a férfit, jó alaposan ellátta a baját némi könnyet generáló palackocska tartalmának segítségével. És a folytatás még ennél is cifrább, de idő és hely hiányában ezt nem részletezném.

Részlet a könyvből: Nem csupán elektromos fogkefét kaptak nászajándékba; Chantal szülei a nászutaspárok Mekkájában, a Kék Madár Hotelben foglaltattak nekik szobát, tíz napra és éjre. Megérkezvén ámultan csodálták meg a zöldellő hegyek karéjában fekvő, kéken ragyogó tavat, a tizenhatodik századbeli kastélyok stílusában épült szállodát, és a vendégsereget: megannyi boldogságtól részegült ifjú párt. - Látod, mennyire hasonlít egymásra ez a sok új házas? Ezt teszi a boldogság - állapította meg Chantal, és felment a szobába, hogy kicsomagoljon, és illatossá tegye magát első hivatalos éjszakájukra. Sultan ivott egy whiskyt a bárban, majd elcsellengett a hallban. Az ablakból elébe táruló látvány olyannyira lenyűgözte, hogy mélyen kihajolva folytatta a gyönyörködést, rózsaillatot belélegezve. Egy ifjú asszony, arra járván, talán a boldogok vészes hasonlatossága folytán, összetévesztette őt saját hitvesével. Gondolta, meglepi szerelmesét. Mögé surrant, benyúlt a combjai közé, s felhevültségében kissé érzéketlenül, belecsípett. Sultan, ki éppen azon merengett, hogy új életet fog kezdeni, a váratlan és fölöttébb kínos támadástól megriadva, reflexesen kivetette magát az ablakon. Úgy mozgott, mint minden profi, a vállán átfordulva fékezte az emeletnyi zuhanást. Alant japán rózsák bontogatták szirmaikat, s gyengéden érlelték paradicsomra emlékeztető terméseiket. Ám virágjaikat, gyümölcseiket egyként óvták szörnyű töviseikkel. Sultan közöttük landolt. S míg véresre karmolva, halkan nyögdécselve talpra szökkent, döbbenten hallotta, amint a támadó hölgy segítségért, majd egészen konkrétan rendőrért kiált. Merthogy megtámadták! Sultan úgy gondolta, jobb, ha eltűnik, mint ha magyarázkodni kezdene. Sehová nem vezetne az egymásra mutogatás; egy hölgy nyugodt szívvel megvádolhat egy férfit, viszont ki hiszi el, ha a pasas kiált szatírát!? A rázódástól és a megrázkódtatástól félkábultan rohant tovább, egyenesen egy méltóságtelin begördülő Rolls Royce elé. Soha életében nem felejti el azt a hülye figurát a motorháztetőn, mivel alaposan beleverte a fejét, amikor rácsattant a karosszériára, de az abroncsok mély bordázatát sem, amiket másodpercekkel később, a lezuhanáskor vehetett szemügyre. Ez már csakugyan kínos helyzet volt: Felpattant, és menekült tovább, abban az örömteli tudatban, hogy számos baja mellett végre agyrázkódása is van. Ekkor dübörgött be a szállodához tartozó lovasiskola kis csapata. Az összeütközés elkerülhetetlennek látszott. Sultan egyet tehetett: elvetette magát a porban, a csattogó patkók alatt. A lovak átbotladoztak rajta; az utolsó paripa, finomabb érzésű lévén a többinél, óvatosan belépett a combjai közé, nehogy eltapossa. Ott is volt mit eltaposnia. Sultan négykézláb kúszott el a helyszínrôl. Egy bájos hároméves kislány - vörös copfocskával, áttetszően elálló fülekkel - megrántotta az anyja kezét. - Mami, nézd! A bácsi kommandózik! Sultan borzalmas kínjaitól könnybe lábadt szemmel vette be magát a park bokrai közé. Felmérte, hogy kasztrációs fájdalmain csakis víz segíthetne, lehetőleg jeges, bár végső esetben akár langyoska is megtenné. Kapóra jött hát, hogy a gondosan nyírt bukszuslabirintus közepén álló békalencsés, tündérrózsás tavacskához érkezett, amelyet a Kék Madár Szálló kertésze ápolgatott éppen, nagy szeretettel és egy hosszú rúddal. http://www.fabyen.hu

A hivatásának megszállottjaként ismert kertész felbőszült a tóba vágódó szakadt csavargó láttán. Sultan fel nem foghatta, miért bánnak így a fizetővendéggel. Mostohán bántak vele. Szívesen elücsörgött volna a vízben, hogy az a tagja, amelyre éjszaka a legnagyobb szüksége lenne, hűlögessen, lohadjon kissé, de a szenvedélyes kertész folyton fejbe verte a bazi nagy rúddal, és még azt is kilátásba helyezte, hogy keresztüldöfi vele, ha nem takarodik ki a tündérrózsából. Mit tehetett?! A döfölésektől ösztökélve kimászott a jó kis tóból. Elvonszolta magát a bukszus legsűrűbb pontjáig, és ott lerogyott. Felmérte sérüléséit. Rettenetes állapotban volt, nem csupán a lelke, de a bőre, ruhája is. Nem is csodálható, hogy a kertész csövesnek nézte. Amint valamelyest összeszedte magát, a bokrok oltalmában megkerülte a parkot, és egy elhagyott partszakaszon belemerült a csónakázó tóba. A sötétség beálltával lopódzkodott vissza a szállodához. A zsaruk még a hallban jegyezgettek. Enyhén furcsállották, hogy minden szemtanútól más és másféle személyleírást kaptak a szatírról, aki, miután a hallban tartózkodó hölgy ellen intézett szeméremsértô támadása meghiúsult, ámokfutó módjára menekült el, árkon-bokron át. Sultan a gyülekezet mögött felsurrant a szobába, ahol is a nászutasok gyönyörűségére épített baldachinos nyoszolyán kisírt szemmel lelte hitvesét. - Hol voltál? - kérdezte Chantal. - Attól féltem, hogy úszni mentél, és belefulladtál a tóba. - Stimmel - felelte Sultan. - Úszni voltam. Kell a kondimnak. Nászúton sem lehet elpuhulni! Miattam sose aggódj! Jegyezd meg: én mindig ura vagyok a helyzetnek! - Nosza - biztatta a lány, és átkarolta a nyakát, szerelmes szavakat sugdosott a fülébe, s lelopta róla a legtöbb ruhát. Sultan nem adta a nadrágját. Azt nem! - Fáj a fejem - magyarázta. - Most?! Az nem lehet. Pedig még másnap este is fájt. Chantal harmadnap megállapította: - Nyugodtan elmondhatjuk: házasságunk haláltusája az esküvőnkön vette kezdetét. Sultan soha nem mondta volna el, mi történt vele. Márpedig Chantal megtudta. A hallban és az étteremben szálldosó hírekből összerakosgatta a képet. Ezt már csak férje szétkarmolt képével kellett összevetnie, és rögvest biztosan tudta, ki volt az ámokfutó; bár Sultan égre-földre esküdözött, hogy a tavirózsa marcangolta össze úszás közben. Parázs botanikai viták folytak köztük: tövises-e a tavirózsa vagy sem. Negyednap Chantal már válni akart, azzal indokolva elhatározását, hogy mégsem élheti le az életét egy szatírral. Ekkor Sultan megtörten bevallott mindent. Mire elbeszélése végére ért, hitvese a padlón hentergett a nevetéstôl, s kis híján a parkettát is felszedte a nagy viháncban. Midőn Sultan sértôdötten felelősségre vonta, amiért nem hajlandó kivenni a részét a gyászból, Chantal angyali zöld szemeket meresztett rá, és újra eldőlt nevettében: - Ura voltál a helyzetnek, mi?! Persze, megbocsátottak egymásnak, még ott, a szőnyegen. És jaj, nagyon boldogok voltak!