x
 
Fórum
Fórumok : PC Games : Civilization IV Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Yalavecapertializmus

2006.11.07. 18:28 -

Sid Meier's Civilization IV Civilization 4

A Civilizaton egészen pontosan 15 éve vált a körökre osztott statégiák első számú definíciójává, hiszen Sid Meier és kis csapata olyan játékkal állt elő, mely másfél évtizede a képernyő elé szögezi az alkotni vágyó egyéneket. A sorozat sosem a korszerű grafikáról volt híres, inkább a többé-kevésbé valósághű makroökonómiai és társadalmi modelljéről, valamint a lehetőségek bőséges tárházáról, melyek biztosították, hogy óriási élvezet legyen a kőkorszaktól kezdve az első csillagtranszport indulásáig kommandírozni választott nemzetünket, terjesztvén annak határait, kulturális-és társadalmi ismereteit, s biztosítva polgárainak elégedettségét. Az októberben érkező negyedik rész sem lesz más, mindössze "néhány" szabálymódosítást eszközöltek a Firaxis-nál.

 

A cégnél nagyon is komolyan gondolják az újításokat, melyek közül nem egy drasztikus léptékű lesz. A cél maga természetesen mit sem változott: a homo sapiens sapiens megjelenésétől egészen a csillagutazások koráig gondoskodhatunk választottjaink lelki békéjéről és fejlődéséről, ám mindezt most egy kissé más keretben tehetjük meg, mint eddig. A Firaxis szakemberei a fejlesztés megkezdése előtt hónapokon át gyűjtögették a fórumokról a különböző ötleteket, s a több ezer javasolt változtatás nagyon nagy százalékát implementálni igyekszenek a végleges játékba. Például vége annak a legendás jelenetnek, melyet rengeteg játékos sérelmezett mindhárom Civilizatonben: atletikus, lándzsás fiatalemberek őrjöngve szurkálnak halálra egy egész hadosztálynyi tankot. Innentől nagyobb hangsúlyt kap a realizmus, s a csaták nem csupán egy-egy matematikai algoritmus felhasználásával zajlanak majd le, lehetőségünk nyílik több taktikai variáció kipróbálására.

Nem lesz többé lehetőségünk például arra sem, hogy egy éppen folyó termelést átprioritizáljunk, hiszen ez eddig egyfajta "in-game" csalásként funkcionált. A fejlesztők kissé aggódnak, hogy fogadja majd a hardcore Civ-társadalom e lépést, ám remélik, hogy a dolog csupán az eddig használatos stratégiák újragondolását vonja maga után, nem az elnépszerűtlenedést. A dolog úgy működött eddig, hogy ha például 39 körön át építettünk egy csodát, ám azt valaki a 40. körben befejezte előttünk, szívfájdalom nélkül átcsoportosíthattuk az erőforrásokat más projektre, mintha csak azon foglaltoskodtunk volna az ominózus 39 körön át.

Az első három részben egy-egy új játék indításánál körök százain át kellett bányát, bányát, bányát, farmot, farmot, farmot építenünk, mely elképesztően unalmas tudott elnni egy bizonyos idő eletelte után. Ez is megváltozik, hiszen - mint már említettem - lehetőségeink tárháza többszörösére bővül: a városokat specializálhatjuk egyes dolgok kitermelésére, mint például nyersanyagok, ennivaló, vagy akár kereskedelmi javak, s hogy melyik településnek milyen szerepet szánunk, csak rajtunk múlik majd. Természetesen nem lesz bölcs döntés egy 130 fős vigyillóhalmazra ráerőltetni a kereskedelmet, mint ahogy egy sivatagban létesült kolóniát sem kell ostorral verni, hogy hozzanak létre működő élelmiszer-láncot: minden a bölcs belátásunktól függ.

Sid Meier's Civilization IV:WarlordsMegszabadulunk az eddig szintént frusztráló, kézzel kiírtandó környezetszennyezéstől is, ám nem teljesen: be lesz építve az új "városi egészség-faktorba", melynek segítségével megszabadulunk jópár fölösleges mikromenedzsment-feladattól is. A túl gyors terjeszkedés ellen is felkészültek az alkotók: egyfajta rejtélyes mechanizmust építettek a játékba, mely "nyomás alá helyezi" birodalmunkat, ha kissé elszemtelenedünk. A hangsúly ugyanis itt a kevesebb, de sokkal inkább specializálódott városokon lesz, így az agyatlan terjeszkedés igencsak megnezehezíti dolgunkat, s megosztja a figyelmünket.

Grafika terén sok fejlődés nem várható, ám a vizuális megjelenítés így is tökéletesen betölti majd funkcióját. Marad a két dimenzió, a Firaxis nem engedett a csábításnak, s jól tudták, hogy a harmadik tengely bevezetése itt csak sima parasztvakítás (és gepigénynövelés) lenne. A cél a mindenki számára élvezhető, körökre oszott, ám nem túlbonyolított stratégia megalkotása, s ismerve a cég képességeit, minden esély megvan arra, hogy ez őszre meg is valósuljon. Ez esetben pedig semmi nem menti meg a világot a HC.Gamer globális térhódításától: reszkess, Napóleon!

Előzmény | 2020.08.07. 07:28 - #

someone's time, your ideas are always unique to clear. need, need, line is clear, as though not anything could shake his. additionally as soon as appeared to be determined to do something, but greater often is he sponsored out at final. dislike his cowardice, sooner or later determined that there are lots of love, there are numerous omit, like shadow without a doubt have been doomed. folks who do, simply inexperienced years oneself give oneself an arm injection, or is a self-righteous non secular.
https://www.freetopblog.com

Előzmény | 2015.12.09. 13:59 - #

Ez egy nagy megtiszteltetés számomra, hogy legyen aktív tagja a fórumba, remélem, hogy sokáig élnek aktív. Nagyon hálás és érdekes.

 

 voyance gratuite par mail


Előzmény | 2015.11.10. 14:02 - #

Je félicite beaucoup toutes les personnes qui veille au bon déroulement de ce FORUM 

voyance gratuite mail


Előzmény | 2015.03.02. 12:01 - #

Nagyon köszönöm ezt a csodálatos fórumot, hogy találok is nagyon érdekes, szép felület, egyszerű navigáció. Ez igazán nagyszerű! Gratulálunk, és sok szerencsét.

voyance gratuite par telephone

 consultation voyance gratuite


Előzmény | 2014.03.18. 10:54 - #

Köszönöm szépen ezt a csodálatos fórum , hogy találok is nagyon érdekes , szép felület, könnyű navigációt . Ez igazán nagyszerű! Gratulálunk, és sok szerencsét .

  Voyance gratuite par email  ;  Voyance par mail gratuite


Yalavecapertializmus Előzmény | 2006.11.07. 18:28 - #1

Sid Meier's Civilization IV Civilization 4

A Civilizaton egészen pontosan 15 éve vált a körökre osztott statégiák első számú definíciójává, hiszen Sid Meier és kis csapata olyan játékkal állt elő, mely másfél évtizede a képernyő elé szögezi az alkotni vágyó egyéneket. A sorozat sosem a korszerű grafikáról volt híres, inkább a többé-kevésbé valósághű makroökonómiai és társadalmi modelljéről, valamint a lehetőségek bőséges tárházáról, melyek biztosították, hogy óriási élvezet legyen a kőkorszaktól kezdve az első csillagtranszport indulásáig kommandírozni választott nemzetünket, terjesztvén annak határait, kulturális-és társadalmi ismereteit, s biztosítva polgárainak elégedettségét. Az októberben érkező negyedik rész sem lesz más, mindössze "néhány" szabálymódosítást eszközöltek a Firaxis-nál.

 

A cégnél nagyon is komolyan gondolják az újításokat, melyek közül nem egy drasztikus léptékű lesz. A cél maga természetesen mit sem változott: a homo sapiens sapiens megjelenésétől egészen a csillagutazások koráig gondoskodhatunk választottjaink lelki békéjéről és fejlődéséről, ám mindezt most egy kissé más keretben tehetjük meg, mint eddig. A Firaxis szakemberei a fejlesztés megkezdése előtt hónapokon át gyűjtögették a fórumokról a különböző ötleteket, s a több ezer javasolt változtatás nagyon nagy százalékát implementálni igyekszenek a végleges játékba. Például vége annak a legendás jelenetnek, melyet rengeteg játékos sérelmezett mindhárom Civilizatonben: atletikus, lándzsás fiatalemberek őrjöngve szurkálnak halálra egy egész hadosztálynyi tankot. Innentől nagyobb hangsúlyt kap a realizmus, s a csaták nem csupán egy-egy matematikai algoritmus felhasználásával zajlanak majd le, lehetőségünk nyílik több taktikai variáció kipróbálására.

Nem lesz többé lehetőségünk például arra sem, hogy egy éppen folyó termelést átprioritizáljunk, hiszen ez eddig egyfajta "in-game" csalásként funkcionált. A fejlesztők kissé aggódnak, hogy fogadja majd a hardcore Civ-társadalom e lépést, ám remélik, hogy a dolog csupán az eddig használatos stratégiák újragondolását vonja maga után, nem az elnépszerűtlenedést. A dolog úgy működött eddig, hogy ha például 39 körön át építettünk egy csodát, ám azt valaki a 40. körben befejezte előttünk, szívfájdalom nélkül átcsoportosíthattuk az erőforrásokat más projektre, mintha csak azon foglaltoskodtunk volna az ominózus 39 körön át.

Az első három részben egy-egy új játék indításánál körök százain át kellett bányát, bányát, bányát, farmot, farmot, farmot építenünk, mely elképesztően unalmas tudott elnni egy bizonyos idő eletelte után. Ez is megváltozik, hiszen - mint már említettem - lehetőségeink tárháza többszörösére bővül: a városokat specializálhatjuk egyes dolgok kitermelésére, mint például nyersanyagok, ennivaló, vagy akár kereskedelmi javak, s hogy melyik településnek milyen szerepet szánunk, csak rajtunk múlik majd. Természetesen nem lesz bölcs döntés egy 130 fős vigyillóhalmazra ráerőltetni a kereskedelmet, mint ahogy egy sivatagban létesült kolóniát sem kell ostorral verni, hogy hozzanak létre működő élelmiszer-láncot: minden a bölcs belátásunktól függ.

Sid Meier's Civilization IV:WarlordsMegszabadulunk az eddig szintént frusztráló, kézzel kiírtandó környezetszennyezéstől is, ám nem teljesen: be lesz építve az új "városi egészség-faktorba", melynek segítségével megszabadulunk jópár fölösleges mikromenedzsment-feladattól is. A túl gyors terjeszkedés ellen is felkészültek az alkotók: egyfajta rejtélyes mechanizmust építettek a játékba, mely "nyomás alá helyezi" birodalmunkat, ha kissé elszemtelenedünk. A hangsúly ugyanis itt a kevesebb, de sokkal inkább specializálódott városokon lesz, így az agyatlan terjeszkedés igencsak megnezehezíti dolgunkat, s megosztja a figyelmünket.

Grafika terén sok fejlődés nem várható, ám a vizuális megjelenítés így is tökéletesen betölti majd funkcióját. Marad a két dimenzió, a Firaxis nem engedett a csábításnak, s jól tudták, hogy a harmadik tengely bevezetése itt csak sima parasztvakítás (és gepigénynövelés) lenne. A cél a mindenki számára élvezhető, körökre oszott, ám nem túlbonyolított stratégia megalkotása, s ismerve a cég képességeit, minden esély megvan arra, hogy ez őszre meg is valósuljon. Ez esetben pedig semmi nem menti meg a világot a HC.Gamer globális térhódításától: reszkess, Napóleon!


[1-1]

 
Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!