Böde István jógaoktató

A jógalégzés áldásai

A több ezer éves óindiai bölcselet lényeges alapja az a meditációs praxis, amelyben döntő szerepe volt a tudatosan szabályozott légzésnek. Mintegy hatszáz éve Góraksanatha jógi rendszerbe foglal­ta a jól bevált egészségmegőrző testtartásokat Hatha jóga, Góraksa-sataka című műveiben, ame­lyek azóta a test harmonikus működésének, fejlesztésének útmutatóivá váltak. A jóga szó a szankszrit judzs igetőből származik, amely megfeszítést, eggyé válást jelent.

Mozgásszegény életmódunk, rossz testtartásunk és gyakran zaklatott idegállapotunk miatt so­kunknál tartóssá válhat az általános fáradtság, a „ki­égettség” kellemetlen érzése. A jógalégzés rendszeres gyakorlásának kedvező élettani következményei van­nak, amelyek pszichésen elősegítik örömteli életérzé­sünket. Növelik tüdőnk vitálkapacitását (kilégzési térfo­gatát) és légzőizmaink működését. Tökéletesítik szer­vezetünk gázcseréjét, sejtjeinkhez oxigénben gazda­gabb vér jut, és a szén-dioxid-leadás is teljesebb. Spon­tán légzésünk mélyebbé, nyugodtabbá válik. A jógalég­zés segíti a szív munkáját, javul a kis- és nagyvérköri ke­ringés, jobb az emésztőszervek vérellátása, a máj vér­cseréje.

A jógabelégzésnek három szakasza van, amely egy­beolvad a 3-6 másodpercnyi idő alatt: a hasi, mellkasi és kulcscsonti légzés. Az ülő foglalkozást végző vagy szo­ros ruházatban járó ember alsó szakaszos légzése mini­mális, mivel a rekeszizom fel-le mozgása visszafogott. Emiatt fizikai megterheléskor kapkodva veszi a levegőt, és szellemileg is könnyebben kimerül. Ha csak ún. hasi jóga-légzőgyakorlatokat végzünk, rekeszizmunk haté­kony mozgatásával, erősítésével fokozhatjuk légzésünk vitalizáló hatását.

Helyezkedjünk kényelmes törökülésben vagy álljunk terpeszállásba, irányítsuk figyelmünket a kezdő kilég­zés során arra, ahogy hasfalunk behúzódik. Várjunk a természetes légszomjérzet jelentkezésére, majd a be­légzés első pillanataiban engedjük előrenyomulni ha­sunkat, sőt domborítsuk ki. A bordák felemelésével, mellkasunk tágításával folytatódjék levegőbeszívásunk a tüdő középső részébe (ekkor hasfalunk már visszahú­zódik), végül vállunkat kissé megemelve, mintegy „fel­felé” szívjuk a levegőt. Ez utóbbi zárószakasz a kulcs­csonti légzés, amely a kevésbé használt tüdőcsúcsokat jobban feltölti oxigénnel, mint a szokásos légzés. Ha en­nek az egymásba olvadó, orron át való belégzési folya­matnak kb. 6 másodperc az ideje, a légzésvisszatartás legyen a fele, 3-4 másodperc, a szájon át végzett kilég­zés ideje pedig a duplája, kb. 12-15 másodperc. Vigyáz­zunk arra, hogy a belégzést ne erőltessük túl, és minden esetben tartsunk légzésszünetet. A légzési időegysé­gek egyénenként változhatnak. Amennyiben nincs el­lenjavallat a légzőgyakorlat-sorozatok végzésére (illet­ve ha szakorvos tanácsolja a terápiát, légzőtornát), kezdjük el a tanulást, iktassuk be mindennapi életünk­be. Lehetőleg éhgyomorral vagy étkezés után kb. há­rom órával gyakoroljunk laza ruházatban, jól szellőzte­tett lakásban vagy a szabadban.

Keserű hangulatban, megbántottsággal, háborgó lé­lekkel ne kezdjük el jógalégzésünket. Önvizsgálatunk eredményeképpen csöndes befeléfordulással próbál­junk megbocsátani a velünk szemben állónak vagy ma­gunknak. Annak is jó hatása van, ha felidézzük, újra át­éljük valamely kellemes élményünket, hol és hogyan él­tük meg a legmagasabb rendű érzést, a szeretetet. A belégzés során átélhetjük, hogy „békesség tölt el… kozmikus erővel telítődnek sejtjeim”. A kilégzések folya­mán a hindu om szó kiejtésével, hosszú, elhalkuló züm­mögtetésével mantrázhatunk, átélve a létezés örömte­liségét, a mantra zengetésével egész lényünket átható nyugalmat. Ez van benne nyugalom szavunkban is.

 ''SMs üzenet'' 2004 nyári száma a Weborvoson