PLACIDO DOMINGO : PLÁCIDO, a Természet csodája (A Cyrano a Royal Opera House-ban) |
PLÁCIDO, a Természet csodája (A Cyrano a Royal Opera House-ban)
www.momus.hu 2006.07.27. 11:25
2006. május 24. London Royal Opera House ALFANO: Cyrano de Bergerac Cyrano: PLACIDO DOMINGO Christian: Raymond Very Roxane: Sondra Radvanovsky De Guiche: Anthony Michaels-Moore A Royal Opera House Kórusa (karigazgató Renato Balsadonna) és Zenekara Vez.: Mark Elder Díszlet: Peter J. Davison Kosztüm: Anita Yavich Rendezte: Francesca Zambello .... Ha, és amennyiben a címszerepet egy olyan kaliberû mûvész énekli, mint DOMINGO. Pontosabban: ha Cyranót egy DOMINGO kaliberû mûvész formálja meg....
Gyönyörûséges a felújított Covent Garden Operaház - az új rész harmonikusan illeszkedik a régihez, beleértve egy mozgólépcsõt is. Ha az ember a régi, szûk folyosókról kijut az új termekbe, korridorba, azonnal van mozgástere. Az emeleti ülések megmaradtak igencsak szûkösnek - nincs karfa a székek között, magunkhoz szorított karokkal üljük végig az estét -, de mégis, mindenki valahogy elfér.
Ahogy gyönyörûséges a szinte könyvnek beillõ mûsorfüzet is. Foglalkozik Rostand életével és mûveivel, történelmi idõutazást tesz a Nagy Orrok Birodalmában (illusztrációk: da Vinci, Ghirlandaio, s persze Brueghel), az obligát cselekmény- és szereplõismertetésen túl beszámol a CG aktuális projektjeirõl, s persze elemzi Franco Alfano pályáját, szinte monomániásan érvelve a darab értékei mellett.
Lehet, hogy igaza van. Elvégre van valami bája annak, hogy egy este feltûnik itt vagy fél tucat komponista szelleme, némi Cheniér és Fedora, a Tosca és az Angelica nõvér, de kísért a francia impresszionizmus, sõt, Wagner és Respighi is.
Ha nem tudnám, hogy a darab bemutatójára 1936-ban került sor, úgy bõ emberöltõnyivel korábbi zenének gondolnám. Hatásos persze a maga módján és idõnként, az utolsó jelenet melankóliája megfogó. A nagy kérdés: jogos-e, hogy a világ egyik vezetõ operaháza (amúgy a Metropolitannel közös produkcióban) mûsorára tûzi? Igen. IGEN! Ha, és amennyiben a címszerepet egy olyan kaliberû mûvész énekli, mint Domingo. Pontosabban: ha Cyranót egy Domingo kaliberû mûvész formálja meg.
Domingóról már könyvtárnyit összehordtak. Ami a döbbenet: ez a hang gyakorlatilag ma is intakt. Szárazabb persze, mint fénykorában, de a volumen, a dinamikai skála, a kifejezés megmaradt. Zsebkendõnyi területen játszik futballpályányit. S csak emlékeztetõül: most 35 éve, hogy e házban debütált, jövõre lesz negyven, hogy elõször énekelt a Bécsi Operában…
Raymond Very kellemes lírai tenor. Sondra Radvanovsky sokak számára ma az egyik vezetõ szoprán az olasz fachban. Engem zavar kis amplitúdójú, gyors vibratója, noha a hangszín alapjában véve szép, ugyanakkor forte tartományban mattá tud válni. A nagy csalódás a beugró Michaels-Moore volt - õt korábban "élõben" sose hallottam. Köztudottan igen kevés fellépést vállal, ennek dacára a hang már nincs in floribus - bántóan zörög a magas lágéban. Adekvátak a többiek, remek a kórus és a (monstre) zenekar.
A rendezés, na ez egy más tészta. Ismét leírom: a Metropolitannel közös produkció. Az elsõ széria ott futott, az ottani ízlést tükrözi a "kosztümös" koncepció, az egész kulminációja a III. felvonás csatamezeje, lõtoronnyal, ágyúdörgéssel és füsttel. Vártam, mikor tûnik elõ Errol Flynn.
Nem errõl szólt az este. Egy ritkán hallható operában korunk egyik legnagyobb énekese nyújtott maximálisat, felejthetetlent, s szerencsére a zeneszerzõ elég sok énekelnivalót írt neki. Végül is, gondoltam, Domingo a tenorirodalom minden nagy szerepét elénekelte már, Az Idomeneótól Florestanon és Edgaron át a Verdikig és Puccinikig, meg jó néhány Wagnert, nem marad más, csak a raritások. Gondoltam, én bolond - amíg másnap egy boltban meg nem láttam Puccini Edgarjának legújabb CD-felvételét. Hármat találhatnak, kivel a címszerepben.
|