Isten és én
Sarkított igazságok
halma igaz sarkításként
al' ma,s nemcsak ma,
alszik mindig,mint az
ember,a mindenkori
ember – még te is,
hiába vagy különb;
a sarkítandó jelen
benned ugyanúgy
valóságára igazul,
mint,mondjuk,bennem;:)
s Ica,vagy ha nem is,
de vica(az)versa – ez isten
létezése;s nemcsak
a te istenedé;
nos,eddig valamilyen
kotyvalék nyelven
próbáltam igazodni
felfogóképességedhez,
hívhatjuk akár
sza(k/g)talan irodalomba
torzult filonyelvnek – ezt
költői zsenim mondatja
velem;merthogy
a tartalmi logikát
költészetbe folytani
igazán igaz arra,
hogy kifejezzem tömören
azt,ami sarkítva hamis,
de sarkítása igaz marad;
ahol a valóság egyezik
az igazzal,a látszat
pedig a hamissal;
most lásd tisztábban,
de fennáll a veszély,
hogy nem fogod megérteni,
legfeljebb szétdurran az is,
miről eddig nem tudtál,
illetve azt hitted,hogy
ismered,hisz' tenmagaddal
csak magad bírsz,
azaz istened,persze,
áthatva téged;
tehát ,íme, a tömör
kijelentésem:a valótlan
valóságokat valós
valótlanságok sarkítják,
és megfordítva is igaz
a dolog,azaz a sarkítás;
tömören ez isten;
kifejtve,hogy ne kelljen
neked is ¼ napot
elmélkedned fenti
állításomon(lassú vagyok,
istenem!)talán közelebb
hozza elmédhez
a mindenkori igazságot,
de lehet,hogy egy élet
is kevés lesz rá;:)
mindenesetre megér
nekem egy próbát,
hátha felismered -
még most,na jó,
szőrtelenítem hetyke
szívem,s azt mondom,
holnap - hogy mindig is
szabad voltál;
kicsit olyan leszek,
mint Parmenidész;
azaz bebizonyítom,
hogy ő járt eddig
legközelebb az
igazsághoz,s ezzel az is
kikristályosodik,
hogy én még közelebb
állok istenhez;
tehát
a mindenkornak szóló
igazságom:
a valós valótlanság
nem más,mint egy
igazi látszat,egy létező
látszat; hogy konkrét
(sarkított:))példával
éljek:a hamis ember
esetében,mikor úgy
tekintünk rá,mint
ami nem az,aminek
látszik,azaz nem igaz
az,hogy ember,tehát
emberléte hamis,
hisz hiányzik belőle
az,ami igazzá teszi,
az ember lényege,
amitől ember az ember;
tehát egy létező
látszatról beszélek,
mely nem más,mint az,
ami embernek látszik,
de nem az(robot ember);
jelen esetben az ember
látszata a valóság;
a valótlan valóságnál
ez úgy olvasandó,
hogy a látszatember
az ember látszata,
az ember látszatát,
érzetét kelti bennünk;
a látszatvalóság
a valóság látszata lesz;
észrevehetjük tehát,
hogy a valós
valótlanság egy létező
látszat,hamisság,
'nem az,ami'-ség,
tehát 'akként nem
létező'-ség,mikor is
a nem-létező valósága
az,hogy akként nincs,
jelen példánknál
maradva: az ember
látszata,nem-léte mint
valóság kap itt hangsúlyt,
tehát a lényeg az,
hogy valósága
nem-létezőként valósul
meg,látszatként
tündököl előttünk,
létezik látszata;
míg a valótlan
valóság látszat hangsúlyt
kap,azaz lényege,
hogy nem látszik,
nincs számunkra,
nem létezik mint
valóság;
a 'létezik látszata'
valamiként,a 'nem
létezik mint valóság'
pedig semmiként
értelmezhető;
tehát a valós
valótlanság mint
igaz az,hogy hamis,
mint igaz az,hogy
nem az,mint igaz az,
hogy akként nincs,
azaz igaz az,
hogy semmiként van
a semmi igazságát,
a nem-létező létezését,
a valótlan valóság
mint hamis igazság,
mint hamis az,
hogy igaz,
pedig az igazság,
a létező hamisságát,
nem-létezését igazolja;
vagyis mikor
a nem-létező létezését
és a létező nem-létezését
említem,akkor nem
másról,mint isten
miként létezéséről
beszélek,azaz a lét
és a nemlét mint
az egy két aspektusa
létezéséről;az egy
két pólusáról,sarkáról,
melyben a létezés úgy
folyik,hogy egyikről
a másikra ugrik,folyton
sarkít - e folyamat
mondhatni,alkotó levés
e szükségszerű logika
mentén,illetve által
megy végbe – ez az
egész mechanizmus
lesz isten mint tudat,
mint a logika tudata,
mint tudatra ébredt
logika(logosz)...
|