geyaking: a Portálépítés részben, Superuser már elmagyarázta legalább 10 alkalommal, hogy miért nincs értelme nagyobb zenét feltenni. Röviden: bizony-bizony akadnak még emberek, nem is kevesen, akik kisebb sávszélességű nettel, ne adj Isten, modemmel neteznek. Mire nekik betöltődik előszörre a 3-10 Mb-os zenével ékesített oldalad, először agyvérzést kapnak, aztán, ha felépültek nyugdíjba mennek, de az oldaladra vissza mégegyszer aligha.
Másodszor, ha a személyes véleményemre vagy kíváncsi (nem hinném, hogy lennél, de leírom:)) a zene a honlapon halál fölösleges. Én kifejezetten rühellem, hogy gyanútlanul nézelődök és egyszercsak rám üvölt valami borzadály zeneféleség. Főleg akkor van rám monitortördelő hatással, amikor éppen magam is zenét hallgatok a gépből.
Lényeg a lényeg: az emberek akkor szeretnek zenét hallgatni, amikor kedvük van és azt amit szeretnek, nem pedig azt, ami éppen rájuk nyomul a hangszóróból. Egy ideje ezért ki is kapcsolom a hangszórókat.
cula7: tényleg sokan csinálják, viszont nem mindíg tartósan, hiszen a szerzői jogok védelmében sűrűn előfordul, hogy törölniük kell azt, hiszen nincs joguk sugározni olyan zenét, amire nincs közlési joguk. A másik, hogy, ha látsz egy portálon valamit ami tetszik, akkor pofonegyszerűen megkérdezed a portáltulajt, hogyan is csinálta? Hidd el, itt a portálépítők 99%-a segítőkész és segít benne. Egyébként a Portálépítés részben már erre is válaszoltak párszor:))
vacs: én is jártam így, sem a vipmailes, sem a freemailes címemre nem jött meg az aktiváló emil, akkor gondoltam egyet és kértem az itthoni emilemre. Azonnal megjött.
Alighanem Te is hasonlóval próbálkozol. A probléma az ő ''készülékükben'' lehet, nem a G-Portáléban.