Az életem és a fiúk

A történetem egy éve kezdődött. Én még hittem a romantikus filmek meséiben, és hogy ez bárkivel megtörténhet itt a rideg valóságban is, még akár velem is. De igazából akarom én a romantikát? Talán azt mondom igen, de mikor a volt barátom fel akarta olvasni a verseit, és átment túlzott érzelmességbe, a hideg kirázott tőle. Emiatt is lett vége a románcnak. Hát igen, a túláradó romantika is lehet válóok…

Végre egyedül –gondoltam- szerettem volna belemerülni a szingli élet felhőtlen gondtalanságába, amikor bűntudat nélkül kacérkodhat az ember lánya, akivel csak kedve támad. Ezen elhatározásomnak hangot is adtam, miszerint nekem nincs szükségem senkire, hiszen még rengeteg időm van még szerelmi bánatban szenvedni, és igazából kedvem sincs összegabalyodni senkivel. Talán ha találok valakit, aki tud küzdeni értem és megérdemel, s én is megérdemlem, majd akkor... Barátnőm, Kitti, már akkor is fejcsóválva hallgatta végig mondandómat, persze… ő könnyen csóválja a fejét, sosem volt még egyedül. Viszont én teljesen biztos voltam benne hogy így lesz. Talán a csalódásoktól féltem ennyire – hát igen, a 19 évnyi élettapasztalatom…- ezért megpróbáltam elzárkózni az érzelmek elől. Biztosan egyedül leszek, nem érdekelnek a pasik- vagy talán mégis?

Azon a pénteken éppen otthon ültem és mackónadrágban a kedvenc mesém néztem, mikor megcsörrent a mobilom. Kedvtelenül elkezdtem feltúrni a párnatömeget az ágyamon, majd a kijelzőn láttam hogy anyukám hív.

-          Szia anyu.

-          Szia drágám, még itt vagyok a munkahelyemen, arra gondoltam, ha hazaértem nem lenne kedved bejönni velem vásárolni? Kinéztem magamnak egy a…

-          Anyu nem…

-          De, Lilien kincsem, kérlek, legyen már kedved… egyedül hagynál? – jaj de utálom mikor a lelkiismeretemre próbál hatni…- kérlek!

Nagyot sóhajtottam.

-          Na jó.

-          De ha a városban találkozunk, ugye nem fogsz késni?- persze hogy fog késni...

-          Időben ott leszek, egy fél óra múlva, rendben?

-          Oké… akkor sietek a buszhoz, szió.

Nem szeretek anyuval vásárolni, mert totálisan döntésképtelen és ez kiborító pár óra után. Ráadásul most emiatt félbe kell hagynom egy mesét, és mivel 5 percem van, hogy elérjem a buszt, rohanhatok átöltözni, és a fejemen lévő tűrhetetlen állapotból tűrhetőt varázsolni (igen, ehhez varázslat kell…)

Csapzottan, kifulladva léptem fel a buszra és lehuppantam az első utamba eső székre. Jaj ne, de édes pasi ül előttem… csak egy pillanatra mertem ránézni, nehogy elkapja a pillantásom, és akkor végigmérjen… bár biztosan megtetszett neki a borzas séróm, a letaposott farmerem és félig-meddig lekopott körömlakkom, engem akkor sem érdekelnek a fiúk. Jódarabig… Óó csak ne lenne ennyire az esetem…

Lopva rápillantani nem vétek még- gondoltam- és mikor ránéztem ő is engem figyelt. Rám mosolygott –biztosan én rám? Gyorsan körbenéztem, majd kérdőn tekintettem rá. De ő megintcsak mosolygott, sőt már kicsi nevetésbe ment át majd én is ránevettem.  Szemezni egy szemrevaló idegennel… ilyet még sosem tettem, de tetszett a helyzet. Jót tesz az önbizalomnak, ami nálam amúgy is a béka popsija alatt van…

Leszálltam a buszról és rögtön eszembe jutott anyukám. Kicsit bosszús lettem, mivel, naná, hogy elkésett… utálok várni, úgy érzem ilyenkor mindenki engem bámul, mert annyira idiótának tűnök ahogy téblábolva várakozom.

-          Végre itt vagy…- néztem rá szúrós tekintettel.

-          Jól van, na, le ne harapd már a fejem, siettem, ahogy tudtam!- képzelem, ahogy szokott.

Vajon láthatom még a kedves idegent? Jó lenne… bár most itt a hétvége, nem hinném, hogy találkozunk. Sebaj, majd talán a jövő héten.

Ma szombat, így hát jó lenne valamerre kimozdulni. Felmentem msn-re, és írtam Fecónak.

Lili üzenete:

Szia!

GFeco üzenete:

SziaJ mizu?

Lili üzenete:

Semmi, itt nagy a punnyadás… nálad?

Gfeco üzenete:

Itt sincs semmi… Gergőékkel megyünk ma be városba, ráérsz?

Lili üzenete:

Igen, ezt akartam:D…

Gfeco üzenete:

:D

Lili üzenete:

Mikor, meg hová?

Gfeco üzenete:

Dandy. Csak egy kis biliárd meg csocsó.

Lili üzenete:

Vá… egyiket se szeretem, na mindegy, lányok legalább jönnek?

Gfeco üzenete:

Jaja, Elci biztos, meg szerintem Lilla és Anna is.

Lili üzenete:

Ok, na megyek, dolgom van, szióó

GFeco üzenete:

Jójó, nekem is dolgom van, majd 7kor tali a kp-ban! Sziaa

Hmm, akkor ez is lerendezve. Délután még segítettem  takarítani, aztán elkezdtem készülődni. Ilyenkor hétvégén eléggé slamposan nézek ki, és valahogy embert kell magamból faragni. Szeretem mindig kihozni magamból a legtöbbet. Na persze nem gondolom magamról, hogy tökéletes lennék, sőt, egyáltalán szépnek sem tartom magam, csak úgy vagyok, és igyekszem... Elmentem megmosni a hajam, rendbe tettem az arcom és kifestettem, majd a szekrényemhez sétáltam, valami ruhát keresni. Nagyon szeretem a ruhákat, főleg a nőieseket, melyik lány nincs oda értük? Végig lapoztam gyorsan a vállfák között, természetesen ilyenkor eszembe jut, hogy egy jó ruhám sincs, de végül egy farmer és egy piros kis masnis top mellett döntöttem. Feltettem az elmaradhatatlan fülbevalót, és elindultam cipőt húzni.

- anyu elmentem!- kiabáltam neki.

- oké…- fel sem nézett a konyhapultról- és mikor jössz haza?

- majd az utolsó busszal, vagy valaki hazahoz autóval, még nem tudom, na puszi!

Azzal kislisszoltam az utcára, el a buszmegállóhoz. Szemeimmel a helyes idegent kerestem, hiába. Sebaj, kicsi a város, majdcsak látom mégegyszer…

Mikor beértem a központba, barátaim már ott vártak a club előtt. Körbepusziltam mindenkit, majd szép lassan beszállingóztunk a biliárd szalonba. Barátnőmmel, Elcivel karöltve mentünk be. Olyan jó neki, ő nem tudja mi az a csalódás, vagy fájdalom. Barátjával, aki egyben az én egyik legjobb barátom is, már 2 éve vannak együtt. Nem igazán hiszek a szerelemben, de ha rájuk nézem, elhiszem, hogy van sírig tartó boldogság és tiszta szeretet. Bent a lányokkal, Lillával, Annával és Elcivel fotózgattuk magunkat, a fiúk pedig csocsóztak. Jól éreztem magam, hiányoztak már a barátaim. Általános iskola után szinte mindenki egy iskolába került, csak én egy külön helyre. Én, a kertvárosi kislány egy jó társaságból belecsöppent egy olyanba, akiket régen messziről elkerültem volna az utcán. Rémes, de végig kell csinálnom.

Hétfőn semmi érdekes nem történt az iskolában. Padtársammal, Kittivel mindenkit kibeszéltünk, ahogy szoktunk, és végigleveleztük az órákat. Mint a kislányok… tanítás után sétáltunk a buszmegállóba, és elmeséltem neki hogy szemeztem egy helyes sráccal a buszon. Odáig volt meg vissza, hogy végre talán nekem is lesz barátom. De ugyan minek ennyire siettetni? Na nem lényeg, csak az hogy óóó, helyes volt, és még annál is helyesebb… persze én nem leszek szerelmes, meg hát… nem is ismerem. Lehet, ha tudnám milyen belülről, már nem is tetszene. Nem élem bele magam, akkor nem érhet csalódás…

Délután találkoztam Tomival, filmeket cserélni. Tőlem megkapta a Brigit Jones naplóját, én pedig megkaptam a legújabb pletykákat. Elci állítólag egy ideje félretekintget egy bizonyos Tóth Lacival. De hát az nem lehet, hiszen ő az én egyik legjobb barátnőm, és ismerem, nem tenne ilyet. Nem tehet. Különben is… Laci mindenkibe szerelmes… nem egy nagymenő, még csak nem is olyan helyes, egyszerűen csak azt mondja a lányoknak, amit azok szeretnének hallani. És a lányok elolvadnak az érzelmes pasiktól. Remélem észhez tér és Levi oldalán marad.

Szept. 15.
Elég unalmasnak ígérkezik ez a hét… sehol a helyes buszos srácom, egyáltalán… sehol egy helyes srác. Na nem mintha szükség lenne rájuk… fél éve nem volt barátom, igazából, nem is törtem nagyon magam érte. Kívülről erősnek akartam látszani, de belül igenis vágytam a szeretetre és törődésre. Hogy valakinek kiönthessem a lelkem, ha szomorú, ha boldog vagyok. Pár napja még hevesen küzdöttem ellene, de nem, most már akarom, kell a szerelem! Egyáltalán, tudom én milyen a szerelem?

Szept. 16.

A fenébe, a fenébe!!! Mindig mindent elcseszek, már megint a rossz buszra szálltam. Pusztán figyelmetlenségből, és a figyelmetlenségem miatt most gyalogolhatok egy csomót. Durcásan ültem a buszon, és mp3-amba mélyedve bambultam ki az ablakon. Észre sem vettem hogy valaki leül mellém.

- Utálok háttal utazni .- szólalt meg a fiatalember.

- Tessék?- kikaptam fülemből a zenét és hát ki (?), ha nem a buszos srác ült mellém.

- Csak azt mondtam, nem szeretek háttal utazni a buszon, de mivel te ideültél, kénytelen voltam én is ide ülni.- köpni-nyelni nem tudtam. Lányos zavaromban először elnézést akartam tőle kérni, de aztán átfutott az agyamon-Ugyan miért kérnék én bocsánatot???

- Hát, tudod én nem kértem, hogy ideülj, ha nem szeretsz háttal ülni, hát akkor menj el…- nyomatékot adva szavaimnak még hessegettem is kezemmel.

- Oh, elnézést kisasszony, csak kedves akartam lenni, gondoltam, talán beszélgethetnénk, de akkor el is mehetek…- felállt és átült velem szembe.

- Na te aztán jó messzire mentél…- halvány fintort tükrözött arcom, majd jól végignéztem rajta.

- Nem a tiéd a busz!- mint egy sértődött durcás kisgyermek keresztbetett karokkal nézett ki az ablakon. Én sem foglalkoztam vele s ugyanezt tettem .- egyébként, nincs máshol hely…

- Befognád? Nem érdekel. -mondtam flegmán. Helyes, de unszimpi. Egyrészt, pont rossz hangulatomban talált meg, na jó, ezért mondjuk nem őt kellett volna büntetnem, viszont faragatlan. Igazam volt, kívülről helyes, de amint kicsit megismertem (jó, ez lehet túlzás, csak szót váltottam vele), már nem is kellene.

Szept. 17.
Talán mégis én voltam nagyon bunkó?

Neeem… na jó, de. Mardos a bűntudat. Ha a saját problémámmal vagyok elfoglalva, nem törődök mások érzéseivel. Ez önzőség. Tudom, változtatnom kellene ezen a tulajdonságomon, de nem megy, és lehet nem is akarok.

Szept. 20.
Jaj nee. Auh… megint itt van. Direkt a szemébe néztem mikor felszállt, ő is az enyémbe, de nem mellém ült, még csak nem is velem szembe. Erőt vettem magamon és mellé telepedtem.

-          Szia, figyu… ne haragudj, tudom paraszt voltam. -Próbáltam ránézni, de felém se fordította az arcát.

-          Aham, és?

-          Mit és? Bocsánatot kértem .- néztem rá meghökkenve. Igazán nem ezt vártam.

-          Nem estem tőle hanyatt, de ok, nem lényeg.- még mindig egy faragatlan tuskó. Minek foglalkozom én egyáltalán vele?

-          Amúgy, be sem mutatkoztam még, Erdősi Lilien, de barátoknak csak Lili- egy mosoly kíséretében kinyújtottam felé aprócska tenyerem ő pedig viszonozta és nem túl erősen de határozottan megrázta kacsóm.

-          Tomi. Fekete Tomi.- mélyen a szemembe nézve mondta. Gesztenye barna szemei nyugodtságot sugároztak, szája szélén a halvány mosoly pedig huncutságot. Don JuanJ.- szóval Lilien, vagyis Lili- itt kicsit közelebb hajolt, nyomatékot adva a „lilinek”- mi már mindig csak buszon fogunk találkozni?

-          Hát… én izéke… nem tudhatom. – ártatlan bociszemeimmel néztem rá. Éreztem, arcom hófehér színéből szép lassan vörös lesz.

-          Akkor kitudja? Óó, látom zavarba hoztalak hogy nem veszem le rólad a szemem- egyre kajánabbul mosolygott.

-          Hééé, ne csináld már! Élvezed?- itt elnevettem magam, és tenyerembe temettem arcom. Még mindig széles mosolyával nézett én pedig éreztem hogy elönti arcomat a forróság.

-          Nem kínozlak, inkább elkérem a számod. Vagyis, elkérhetem a telefon számát, kisasszony? -  ha így folytatja, még elcsavarja a fejem.

Bólintottam, majd elővette mobilját, én pedig bediktáltam neki.

-          Oké, akkor majd valamikor rádcsörgök.- ez általában fiúknál egy hetet jelent, ha akkor sem hív, nem is érdemes várni rá.

 Még mindig csak mosolyogva bólintottam, majd megnyomva a jelzőgombot, leszálltam.

Szept. 18.
Le se tagadhatnám. Kicsattanok az örömtől. Reggelre még nem múlt el ez az eufórikus állapot, és valami nálam hatalmasabb dologtól vezérelve reggel sikerült időben felkelnem, kapkodás nélkül megreggeliznem, majd rendbe tenni magam. Élveztem, ahogy cirógatja arcom a reggeli napsütés, hirtelen az egész világ harmóniában van a lelkemmel és semmi, de semmi nem ronthatja el a kedvemet így minden annyira egyszerűnek, és tökéletesnek tűnik. Szeretném átölelni az egész világot!