Lelkünk szilánkjai

A Smile ~You and Me~ játéksorozatunk darabjai. Ezzel indult a honlap 2010-ben és nem úgy néz ki, mintha a végéhez közeledne. Karakterek sorra jönnek, ötletek folyamatosan születnek és már egy alternatív múltba is belevágtunk.

Smile ~You and Me~ Amerika. Seattle. Az előbb említett város a játékunk helyszíne, legalábbis névileg. Ez a város már rengeteg karaktert, élettörténetet foglal magába. Több, mint 5 éve kezdtük, akkoriban egy gazdag testvérpár, Amber és Susan köré építettük a játékot, később pedig kibővült, mint ahogyan azt a karakter menüben is látni lehet.

Toluca Lake Prison. Egy sokat megélt fegyintézet, amely 1840-től működik Seattletől néhány km-re. Jelenleg Christian és Andrew életét követi nyomon elsősorban, fűszerezve számtalan karakterrel és bonyodalommal. Ezt a szálat 2013-ban kezdtük el~

Aneloth ~ A mi mesénk. A világunk, amit évek óta építgetünk, új megvilágításba kerül: mi lett volna, ha a karaktereink sok-sok évvel a jelenkorunk előtt élnek? A bagázs így került vissza egy régi, alternatív, általunk kitalált világba, ami nem más, mint az: Aneloth kor.

 
Szétszórt szilánkok

Szintén a mi játékaink, csak ezt az oldalt már kinőtték és saját terepre, birodalomra vágytak. Többféle stílus, sokszínű karakterek, élvezetes játékok. Ezek jellemzik az alábbiakat.

Hanabi* ahol a mi tüzijátékunk tölti be a sötét éjszakát. Egy aloldal, ami a három fórumos játékunknak ad otthont: Imperishable Night, egy fantasy történet; Elysium, ahol két fiatal detektívest játszik; és végül Starry Sky, melynek az űr a helyszíne és két lány kalandjait hivatott bemutatni.

Frozen Memories. Ravenhill egy olyan város, ahol örökké havazik. Színteret nyújt számtalan karakternek, akiknek az életét nyomon követheti bárki. A megfagyott szíveket olykor nehéz felolvasztani, de ha kitartó valaki, akkor nagyszerű dolgokat érhet el!

 
Kreatív fal

Itt található minden, amit mit készítettünk. Rajzok és történetek, játékhoz kapcsolódóan, illetve csak úgy. Teljesen saját minden, így kéretik nem lemásolni, más oldalon feltüntetni, mert azért harapunk!

Yui rajzai

Yui rajzai. Nem sok található meg belőle az oldalon, de azokat viszont érdemes megnézni. Egy egyszerű "vázlatot" 5 perc alatt képes papírra vetni. Hihetetlen a leányzó. Idővel majd több rajz is felkerül.

Eliffe történetei

Eliffe történetei. 2007 óta ír, kisebb-nagyobb sikerekkel. A legrégebbi műveitől kezdve a legújabbakig. Wilwarin szerint a love storykat jól írja meg. Hát, ha érdekel, olvass bele nyugodtan!

Eliffe rajzai. Hát, nem olyan profi, mint Yui, sőt. De azért elszórakozik néha egy-egy rajzzal, amit ide fel is rakott. Van szerepjátékos, azaz az oldalhoz kapcsolódik, de akad olyan is, ami teljesen saját karakter, vagy másoknak készült és a többi.
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Blog

6 évesek vagyunk! :3

Szülinapi elmélkedés

◆ Yui 

◆ Hol is kezdjem? Sosem voltam jó az ilyen szövegekben, vagy én nem is tudom. Itt van Style 6. születésnapja és hű. Ez azért elég sok idő egy szerepnek, nem? Illetve... ez már nem is egy szerep, sok apró együtt. Lényegtelen igazából, úgyis mindenkit öszekapcsolunk lassan mindenkivel.

◆ Emlékszem, mikor először elkezdtem játszani, akkor talán az első játék után közöltem Eliffével, hogy bocs, ez nem nekem való. Aztán egy ideig pihentettük a témát, mire megint nekiálltunk volna valaminek és meggondoltam magam. Érdekes. De végül nem bántam meg, hogy belementem és örülök neki, hogy ennyi éven át tudtunk játszani. Most, hogy a játékokat rendezgettem (ami megjegyzem baromi nosztalgikus), beugrott, hogy talán feloldhatnánk a regit és lehetne szabadon olvasható a játék. Miért? Nem tudom. Eliffe régebben emítette ezt már, de akkor nem akartam belemenni. Most is vannak vegyes érzéseim, de úgy gondolom, hogy végül is csináljuk meg.

◆ Vissza kicsit a rendezgetéshez. Majd ha megnézi valaki, akkor láthatja, hogy egyes játékok nincsenek rendezve és eléggé gyászosan néznek ki, még a nevek sincsenek kiírva. Leginkább az első években jellemző ez, 2011-2012 meg kicsit talán 2013... Nos, akkor még nem nagyon foglalkoztunk a rendezéssel, meg ahogy nézem, a normális külalakkal sem. Így utólag visszamennék és megütném magunkat, hogy ilyen sok munkát csináltunk... magunknak. A mondat elejét nem kell nagybetűvel kezdeni, mert minek... Mondatvégi írásjelek is minek. Például. Jelenleg meg a hajamat tépem, hogy minden reagban javítgatnom kell a nagybetűket meg kitalálni, hogy melyik reag kihez tartozik. De amilyen hülye vagyok, úgyis megcsinálom ezeket, rendezni fogom őket, mert... egyszerűen csak zavar, hogy olyan trehány módon néznek ki. Szóval emberek, türelem, dolgozunk az ügyön, a játék rendezések ügyén. Ami azt illeti, olyan rosszul nem állunk. Csak macerás és sok időt vesz igénybe. A fórumok lementéséről meg ne is beszéljünk! Ott leginkább IN lesz a vészes, főleg, hogy a régebbi reagoknál már a képek is eltűntek. o.o A többi fórumos szerepet szerintem még kézben tudjuk tartani. Nem, írok itt hülyeséget... sima Style fórum is ott van még, omg. Összefoglalva: eléggé sok munka vár még rám meg a kolléganőre. Már alig várom az érzést, mikor készen lesz minden és hátradőlhetek, hogy "igen, végeztünk, minden szép és rendezett." *-*

◆ Emlékszem, volt olyan is, hogy a suliban játszottunk füzetben... aztán utána pedig be kellett pötyögni szépen txt-be. Meg egy közlekedés földrajz óra, ahol yaoit nyomattunk gmail chaten, aztán leesett lassan, hogy a tanár látja a gépeket xD Wow, ez gáz. Bár a mai napig nem tudjuk, hogy tényleg látta-e, mit csinálunk. Vagy mikor írtunk egy programot, ami kisorsolja, hogy kikkel játsszunk, mert nem tudtuk eldönteni. Még mindig röhögök rajta, talán még a gépen is megvan az az őskövület xD

◆ Megjegyzem, ahogy olvastam a régebbi játékokat, "omg, mi ez?" stílusban meg is lepődtem párszor. Szóval örülök, hogy azóta nagyban fejlődtünk játék terén. Néha le is tagadnám egy-két régebbi reagom...

◆ Próbálunk mindenhol haladgatni, de most már koránt sem olyan egyszerű, mint régen. Hiszen vár ránk a munka, meg a többi dolog, ami egyébként az élet vele járója. Ettől függetlenül nem érzem azt, hogy nincs rá időm, hagyni kellene, mert... mert nem. Ez kell, ezt megszoktam, élvezem.

◆ Eliffe ◆

◆ Lehet, Yui már leírta a lényeget, de én is szólnék néhány szót. 6 év. Azért ez baromi hosszú idő, ez a leghosszabb szerepjáték, aminek a részese lehetek. Durva. De nagyon jó érzés. Feladhattuk volna sokszor, de nem tettük. Sőt, az évek során több játékunk lett. (Nem rég kezdtünk bele még egy újba~)

 Az első játékunk egyébként a Rómeó és Júliát vette alapul. Megalkottuk a karaktereket, aztán hajrá. Az eredeti sztorit próbáltuk visszaadni... nem is tudom, módosítottunk-e rajta, most nem olvastam vissza őket. Két napig élt a játék, ezután lehetett az, amit Yui már írt, hogy azt mondta, nem jött be, hagyjuk. Ezután kábé 1 hónapos szünetet tartottunk a témában. És valahogy újra feljött a dolog. Újra megpróbáltuk. Ekkor született meg a Tsugi no Mai c. játék (emlékszem, egy blogspotos oldalra töltöttük fel a történetet, karakter adatlapokat, sőt, magát a játékokat és a betervezéseket is). Először Cassandra és Nick került porondra, aztán gondoltam, visszahozom Yama kezdeti, bunkó verzióját... és volt vele egy játék. Kirabolt valami gazdag lányt, aki a Lisa nevet viselte. (De megjegyzem, ez a Yama-verzió csak egy játék erejéig élt.) Ezután jött Amber, Susan, Mark - kezdeti verziója. Árvaházzal, meg örökséggel, egyebekkel. Ahw, azért ezt is szerettem! :) Ez viszonylag sokáig élt (2010. június 20-tól, július 7-ig), temérdek betervezéssel együtt. Aztán... fogalmam sincs, mi történt. Valamiért nyomtunk egy Restartot.

◆ Ekkor született meg Style.GP, július 25-én, méghozzá fórumon (2011-ben chatre tettük a gyorsabb haladás érdekében~). Amit azóta sem mentettünk még le, de nekem nagyjából a fejemben van, mi van ott és mi mi után jön. De attól még macerás ott kibogarászni, mi merre hogyan. Szeretem a játékainkat, mindben van valami... különleges. Számomra legalábbis. Bár tudom, hogy a karaktereim többsége nem valami "egyedi" (úgy értem, néha azt érzem, sablon karaktereim vannak és a rosszfiúim rendszerint megjavulnak... Chester, Reo, meg ki tudja még kit hoztam be rossznak...). Na, de erről ennyit.

◆ Nee-chan meglepett ezzel az "oldjuk fel a regisztrációt" dologgal. De úgy érzem, hogy... szóval nem látom akadályát. Így legalább nyitottabb lesz az oldalunk, több ember láthat bele abba, amit csinálunk. Már ha valakit érdekel. Igazából nem gondolom azt, hogy ettől majd több ember fog idejárkálni hozzánk vagy valami. Csak a lehetőség adott rá, hogy beleolvasson bárki, aki akar.

◆ Amúgy legszívesebben mindenhol játszanék egyszerre, nem érdekelve, hogy lassúak lennének a szálak, de... xD de tényleg sok. Styleon rendszerint két chatet foglalunk be, ha van ötlet, kikhez nyúljunk. A többi játéknál mondjuk csak egy chat van. (Vagy a fórum, ugye.) Ritka az olyan nap amúgy, amikor nincs kedvem játszani. Tényleg ritka. Style, meg a játék... mondhatni, az életem része és nem bánom egy kicsit sem.

2016.07.25. 12:08, Yui & Eliffe

Kimi ga Kureta Mono

Üdv, gyerekek!

Ismételten jelentkezünk~ Yui jóvoltából frissült pár adatlap, azaz megírta [Saya], [Miwako] és [Kiyosuke múlt]ját. Engem személy szerint Sayáé "meglepett". Mármint, sajnálom szegény lányt. Tudtam, hogy Yui milyen múltat szán neki, de így egyben... áh, szegény. Kiyosuke meg... ..most már értjük, Markot miért szívatta az iskolai évek során. Szegény gyermek.

Aztán... Yui úgy érezte, fel kell frissítenünk az [aranyköpések] c. menünket. Hát, megtörtént! Nagyon klassz menüt hozott össze és az összes adatlapra be is van linkelve mindenkihez~

Nos, nem csak itt vannak frissek, hanem az aloldalainkon is. Például Hanabira felkerült a [Starry Sky nevet viselő játékunk összes eddigi része]. Regisztráció után bárki elolvashatja!

Frozen Memoriest illetően... én ügyködtem. Végbement pár változás az oldalon, de a lényeg, hogy megírtam két "Havas emléket", azaz játékot. Név szerint: [A bilincs, mely összeköt] és [Miharu elrablása]. Ezeket is regisztráció után lehet elolvasni, ugyanis úgy oldottam meg a dolgot, hogy a játék tartalma fölé belinkeltem magát a játékot is. Ez igazság szerint nekünk teszi egyszerűvé a keresést... ha nem emlékszünk a teljes játékra, csak beleolvasunk és hopp, meg is van. Sajnos Styleon ilyen nincs, és sok is lenne megírni, de itt még nincs annyi játék, hogy ne tudjuk behozni magunkat. :) Ennek kapcsán idézetek is kerültek fel az oldalra. Ó, és majdnem elfelejtettem... felkerült egy [Takumi szerepkör és személyes vélemény] is~

 

Azt is megemlítem, hogy Frozenen új karakterek ütötték fel a fejüket! *-* Naruaki és Usagi személyében, akik egy... érdekes szórakozóhelyen dolgoznak, az Aurorában. A lényeg, hogy Usagi régi motoros már a helyen, Naruaki viszont kis tudatlan zöldfülű, így belecsöppen egy túlfűtött játékba... eleinte menekülne, de végül marad, mert kell a pénz és ő úgyis csak egy pultos srác, nagy baja nem lehet, nem igaz...? Ebben reménykedik legalábbis.

Építgetjük a birodalmainkat és mindegyik napról-napra növi ki magát. Igyekszünk minden játékra elegendő időt fordítani, de hát na, sok játékunk van már ahhoz, hogy mindegyikre 100%-ig tudjunk figyelni. Valami mindig a háttérbe szorul, de... újra és újra elővesszük. Mert mindet szeretjük~

2016.05.02. 16:00, Eliffe & Yui

Lorem ipsum dolor sit amet

consectetuer adipiscing elit

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Maecenas feugiat consequat diam. Maecenas metus. Vivamus diam purus, cursus a, commodo non, facilisis vitae, nulla. Aenean dictum lacinia tortor. Nunc iaculis, nibh non iaculis aliquam, orci felis euismod neque, sed ornare massa mauris sed velit. Nulla pretium mi et risus. Fusce mi pede, tempor id, cursus ac, ullamcorper nec, enim. Sed tortor. Curabitur molestie. Duis velit augue, condimentum at, ultrices a, luctus ut, orci. Donec pellentesque egestas eros. Integer cursus, augue in cursus faucibus, eros pede bibendum sem, in tempus tellus justo quis ligula. Etiam eget tortor. Vestibulum rutrum, est ut placerat elementum, lectus nisl aliquam velit, tempor aliquam eros nunc nonummy metus. In eros metus, gravida a, gravida sed, lobortis id, turpis. Ut ultrices, ipsum at venenatis fringilla, sem nulla lacinia tellus, eget aliquet turpis mauris non enim. Nam turpis. Suspendisse lacinia. Curabitur ac tortor ut ipsum egestas elementum. Nunc imperdiet gravida mauris. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Maecenas feugiat consequat diam. Maecenas metus. Vivamus diam purus, cursus a, commodo non, facilisis vitae, nulla. Aenean dictum lacinia tortor. Nunc iaculis, nibh non iaculis aliquam, orci felis euismod neque, sed ornare massa mauris sed velit. Nulla pretium mi et risus. Fusce mi pede, tempor id, cursus ac, ullamcorper nec, enim. Sed tortor. Curabitur molestie. Duis velit augue, condimentum at, ultrices a, luctus ut, orci. Donec pellentesque egestas eros. Integer cursus, augue in cursus faucibus, eros pede bibendum sem, in tempus tellus justo quis ligula. Etiam eget tortor. Vestibulum rutrum, est ut placerat elementum, lectus nisl aliquam velit, tempor aliquam eros nunc nonummy metus. In eros metus, gravida a, gravida sed, lobortis id, turpis. Ut ultrices, ipsum at venenatis fringilla, sem nulla lacinia tellus, eget aliquet turpis mauris non enim. Nam turpis. Suspendisse lacinia. Curabitur ac tortor ut ipsum egestas elementum. Nunc imperdiet gravida mauris.

2016.01.16. 22:08, Eliffe~

Lorem ipsum dolor sit amet

consectetuer adipiscing elit

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Maecenas feugiat consequat diam. Maecenas metus. Vivamus diam purus, cursus a, commodo non, facilisis vitae, nulla. Aenean dictum lacinia tortor. Nunc iaculis, nibh non iaculis aliquam, orci felis euismod neque, sed ornare massa mauris sed velit. Nulla pretium mi et risus. Fusce mi pede, tempor id, cursus ac, ullamcorper nec, enim. Sed tortor. Curabitur molestie. Duis velit augue, condimentum at, ultrices a, luctus ut, orci. Donec pellentesque egestas eros. Integer cursus, augue in cursus faucibus, eros pede bibendum sem, in tempus tellus justo quis ligula. Etiam eget tortor. Vestibulum rutrum, est ut placerat elementum, lectus nisl aliquam velit, tempor aliquam eros nunc nonummy metus. In eros metus, gravida a, gravida sed, lobortis id, turpis. Ut ultrices, ipsum at venenatis fringilla, sem nulla lacinia tellus, eget aliquet turpis mauris non enim. Nam turpis. Suspendisse lacinia. Curabitur ac tortor ut ipsum egestas elementum. Nunc imperdiet

gravida mauris. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Maecenas feugiat consequat diam. Maecenas metus. Vivamus diam purus, cursus a, commodo non, facilisis vitae, nulla. Aenean dictum lacinia tortor. Nunc iaculis, nibh non iaculis aliquam, orci felis euismod neque, sed ornare massa mauris sed velit. Nulla pretium mi et risus. Fusce mi pede, tempor id, cursus ac, ullamcorper nec, enim. Sed tortor. Curabitur molestie. Duis velit augue, condimentum at, ultrices a, luctus ut, orci. Donec pellentesque egestas eros. Integer cursus, augue in cursus faucibus, eros pede bibendum sem, in tempus tellus justo quis ligula. Etiam eget tortor. Vestibulum rutrum, est ut placerat elementum, lectus nisl aliquam velit, tempor aliquam eros nunc nonummy metus. In eros metus, gravida a, gravida sed, lobortis id, turpis. Ut ultrices, ipsum at venenatis fringilla, sem nulla lacinia tellus, eget aliquet turpis mauris non enim. Nam turpis. Suspendisse lacinia. Curabitur ac tortor ut ipsum egestas elementum. Nunc imperdiet gravida mauris.

2016.01.16. 21:21, Eliffe

Lorem ipsum dolor sit amet

consectetuer adipiscing elit

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Maecenas feugiat consequat diam. Maecenas metus. Vivamus diam purus, cursus a, commodo non, facilisis vitae, nulla. Aenean dictum lacinia tortor. Nunc iaculis, nibh non iaculis aliquam, orci felis euismod neque, sed ornare massa mauris sed velit. Nulla pretium mi et risus. Fusce mi pede, tempor id, cursus ac, ullamcorper nec, enim. Sed tortor. Curabitur molestie. Duis velit augue, condimentum at, ultrices a, luctus ut, orci. Donec pellentesque egestas eros. Integer cursus, augue in cursus faucibus, eros pede bibendum sem, in tempus tellus justo quis ligula. Etiam eget tortor. Vestibulum rutrum, est ut placerat elementum, lectus nisl aliquam velit, tempor aliquam eros nunc nonummy metus. In eros metus, gravida a, gravida sed, lobortis id, turpis. Ut ultrices, ipsum at venenatis fringilla, sem nulla lacinia tellus, eget aliquet turpis mauris non enim. Nam turpis. Suspendisse lacinia. Curabitur ac tortor ut ipsum egestas elementum. Nunc imperdiet

gravida mauris. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Maecenas feugiat consequat diam. Maecenas metus. Vivamus diam purus, cursus a, commodo non, facilisis vitae, nulla. Aenean dictum lacinia tortor. Nunc iaculis, nibh non iaculis aliquam, orci felis euismod neque, sed ornare massa mauris sed velit. Nulla pretium mi et risus. Fusce mi pede, tempor id, cursus ac, ullamcorper nec, enim. Sed tortor. Curabitur molestie. Duis velit augue, condimentum at, ultrices a, luctus ut, orci. Donec pellentesque egestas eros. Integer cursus, augue in cursus faucibus, eros pede bibendum sem, in tempus tellus justo quis ligula. Etiam eget tortor. Vestibulum rutrum, est ut placerat elementum, lectus nisl aliquam velit, tempor aliquam eros nunc nonummy metus. In eros metus, gravida a, gravida sed, lobortis id, turpis. Ut ultrices, ipsum at venenatis fringilla, sem nulla lacinia tellus, eget aliquet turpis mauris non enim. Nam turpis. Suspendisse lacinia. Curabitur ac tortor ut ipsum egestas elementum. Nunc imperdiet gravida mauris.

2016.01.13. 21:22, Eliffe~
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólunk szól

Két lány vagyunk, két különböző stílussal, két felfogással, de... az évek során csiszolódtunk annyit, hogy bátran mondhassam: jó barátnők vagyunk. Rólunk tudhatsz meg egy kevéske infót az alábbi menüpontokban.

Yui

Yui22 éves, él-hal a számítógépes játékokért, a legrégebbitől a viszonylag újakig egyaránt. Kissé fiús jellemmel rendelkezik, de ez ne rettentsen el senkit! Kedves, aranyos lány, akinek egyedi stílusa van és nehezen nyílik meg. 13 éves kora óta rajzol és 2010 óta szerepjátékozik.

Elérhetőségek:

  

Yui ezt hallgatja:
JubyPhonic - A Realistic Logical Ideologist

Eliffe

Eliffe23 éves, odáig van az animékért és mangákért, mindig meglesi az újabb kincseket. Mosolygós, tipikus lánynak mondható, akit viszonylag könnyű kiismerni. Elég könnyű megbántani. Szabadidejében rajzol és igencsak ritkán, de történeket ír. 2007 óta szerepjátékozik.

Elérhetőségek:

 

Eliffe ezt hallgatja:
Imagine Dragons - Radioactive

 
Társalgó

"Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet az ember szívében."

      

Két szerkesztő van!
Yui & Eliffe

 Cserét szeretnél? Olvasd el! 

Ikonok a társalgóhoz

 
Reklámfal

 
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    

Lekerültek
Szabad ikonok

 
Mi hogyan néz ki?
 
Látogatók
Indulás: 2006-05-19
 
Az oldal két lány privát szerepjátékát
dolgozza fel, tehát kapcsolatban áll
az userekkel és a karakterekkel is.
Minden jog fenntartva!

Smile ~You and Me~ | Yui & Eliffe | G-Portál | Indulás: 2010. július 25. | Téma: Szerepjáték

2010-2016


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre