Aragorn Hk. 2931. március 1-jén született II. Arathorn és Gilraen fiaként. Még csak két éves volt, amikor apja kilovagolt az orkok ellen, és elesett egy ork nyíltól.

Ekkor Aragornt anyja Völgyzugolyba, Elrond házába vitte, hogy ott nevelkedjen, akárcsak Arahael óta minden dúnadán vezér fia. Elrond távoli rokona Isildur örököseinek, hiszen Arnor királyai Elrond ikerbátyjának – a haladó emberi életet választó féltünde – Elros Tar-Minyaturnak, Númenor első királyának a leszármazottjai.

Ettől fogva Estelnek nevezték, ami sindarin nyelven „Reményt” jelent. Valódi nevét és származását Elrond parancsára még Aragorn előtt is titokban tartották, attól félve, hogy az Ellenség kutat majd Isildur örököse után.

Aragorn húszéves korában Elrond látván, „hogy csinos és nemes, és korán férfivá serdült, habár idővel még ennél is nagyobb lesz testben-lélekben egyaránt” ^[1], elmondta neki, hogy ki ő valójában, majd átadta neki nemzetsége kincseit is. Megkapta Barahir gyűrűjét, mely a Númenor királyaival való távoli rokonság jelképe, valamint Isildur törött kardjának, Narsilnak darabjait. Az annúminasi jogart, Andúnie urainak ezüstpálcáját – mely talán a legrégibb emberkéz alkotta mű, ami Középföldén fennmaradt – míg Aragorn ki nem érdemli Elrond magánál tartotta.

Ez idő tájt történt az is, hogy Aragorn találkozott Elrond lányával, Arwen Undómiellel, aki akkor tért vissza édesanyja családjától Lothlórienből, és beleszeretett. Aragornt anyja és maga Elrond is figyelmeztette arra, hogy milyen nagy kincs tetszett meg neki, hiszen Arwen tünde révén elda éltű, Aragorn pedig – bármilyen hatalmas úr is saját népe körében – halandó. Elrond a következőket jövendölte Aragornnak:

"Nagy sors vár terád: vagy magasabbra emelkedsz minden ősödnél Elendiltől kezdve, vagy pedig sötétségbe zuhansz nemzetséged minden maradékával. A próbatétel hosszú évei állnak előtted. Nem lehet feleséged, és senki lánnyal el nem jegyezheted magad, amíg el nem jön az ideje, és be nem bizonyosodik, hogy méltó vagy rá." ^[1]

Attól kezdve Aragorn magára vállalta igazi szerepét mint Észak Őreinek, a Dúnadánoknak tizenhatodik vezére; elhagyta Völgyzugolyt, hogy a vadonban megtalálja népének, az arnori dúnadánoknak maradékát. Miközben csaknem három évtizeden át fáradozott a jó ügyért, találkozott Szürke Gandalffal (2956-ban), akitől sok bölcsességet tanult és akiben jó barátra lelt. Gandalf tanácsára kezdték el a kószák (Aragorn és társai) őrizni a hobbitok lakta Megye határait, és talán éppen ezért kezdték az emberek Aragornt Vándornak nevezni.

Sokféle álruhában járt, sok néven szerzett magának hírnevet. Így – a Thorongil (Csillagos Sas) nevet használva – szolgált (2957-től 2980-ig) a rohani Thengel király és II. Ecthelion gondori helytartó hadseregében is. Miután egy kis gondori hajórajjal 2980-ban ostrom alá vette és legyőzte a régóta lázadó Umbar tartományt, távoli vidékekre vitt útja, hogy kifürkéssze Szauron szolgáinak fortélyait és cselszövéseit. Mindeközben felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzett, elsajátította az emberek mesterségeit és tudományát.

Mordor sötét vidékeiről visszatérőben Aragorn bebocsátást nyert Lórienbe, hogy megpihenhessen. Galadriel ezüstbe és fehérbe öltöztette, és akkor „többnek látszott, mint bármiféle ember, és inkább olyan volt, mint a nyugati szigetek egyik tünde-ura” ^[1]. Így találkozott – meglepetésére – Arwennel, akivel Nyárközép napján hűséget fogadtak egymásnak. Arwen vállalta, hogy elfogadja a halandó létet, nem hajózik népével nyugatra.

Amikor Elrond megtudta Arwen döntötését, mélységes szomorúsággal elfogadta azt, de feltételt szabott egybekelésüknek: „kisebb ügyért, mint a Homály legyőzése, Arwen Undómiel nem adhatja élete kiváltságát. Nem lehet kisebb ember asszonya, csak olyané, aki egyaránt királya Gondornak és Arnornak.” ^[1]

Ezután míg Arwen Völgyzugolyban a reménység jeléül egy királyi zászlót készített neki, amelyen ott ragyogott a gondori Fehér Fa és Elendil Házának hét csillaga is, Aragorn bejárta Mória törpék vájta bányáit és Középfölde legdélebbi vidékét, Harad földjét, ahol még a csillagok is idegenek.

3009-ben Gandalf gyanakodni kezdett Zsákos Bilbó gyűrűjére, melyről később ki is derült, hogy az az Egy Gyűrű, Szauron, a Sötét Úr erejének forrása. Gyűlt a homály a világon, közeledtek az esztendők a Gyűrűháborúhoz, mikor is Aragorn a Gyűrű Szövetségének egyik tagja lett.

Szauron legyőzése után Aragorn elfoglalhatta méltó helyét Isildur örököseként Gondor királyi trónján Elessar Telcontar néven: ő lett Arnor huszonhatodik, Gondor harmincötödik és az Újraegyesített Királyság első királya. Miután Elrond átadta neki Anúminas jogarát, áldását adta Arwennel kötendő házasságukra is. Így egyesült újra a féltündék két ága, és ez lett az utolsó házasság, ami halandó és halhatatlan között köttetett.

Uralkodását nyugalom és jólét, az emberek, törpök és tündék közti együttműködés és kommunikáció megújulása, és a háború utáni lendületes újjáépítési törekvés jellemezte. Aragorn a Keletlakók és a haradiak ellen is bevetette az Újraegyesített Királyság haderejét, és nagyobb terület felett szilárdította meg hatalmát, mint amit Gondor az előző évszázadokban elvesztett.

Elessar király és Arwen királyné százhúsz évig uralkodtak középfölde emberei fölött. Aragornnak megadatott, hogy megválassza távozása időpontját: Nk. 120-ban átadta koronáját fiának, Eldarionnak, és minden idők egyik legtekintélyesebb halandó uralkodójaként szenderült örök álomra a Királyok Házában. Arwen, aki ettől fogva már nem tudta élvezni az életet, visszatért Lórien kihalt földjére, és Cerin Amroth dombján tért nyugovóra.